|
131 áldozat
Landolás után a beton védőfalnak rohant és kigyulladt a MoszkvaIrkutszk járat A-310 típusú repülőgépe.
A katasztrófának 131 áldozata van, 25 utast még eltűntként kezelnek. A Novije Izvesztyija értesülései szerint a szerencsétlenségnek 55 túlélője van, többségük égési sérüléseket szenvedett. Az MTI híre szerint az utasok között sok tizenéves volt, akik a Bajkál-tóhoz utaztak pihenni. Az eddigi vizsgálatok alapján a szakemberek a katasztrófa okaként a gép fékberendezésének meghibásodását jelölték meg.
Timosenko nem alkuszik
Mint ismeretes, a váratlanul létrejött régiós-szocialista-kommunista összefogás eredményeként Olekszandr Moroz lett az ukrán parlament elnöke.
Ezt követően Viktor Juscsenko nem zárta ki azt, hogy a Nasa Ukrajina csatlakozik a sebtében alakult koalícióhoz, így a Julija Timosenko Blokk egyedüli ellenzéki erőként vívhatja harcát.
Az Ukrajinszki Novini értesülései szerint ennek első jelei már mutatkoznak is. Timosenko elvbarátai kijelentették: nem vesznek részt a parlament egyeztető tanácsának munkájában.
Segít a Nagyija
A Nagyija jótékonysági alapítvány közvetítésével nyújt támogatást a múlt heti buszbaleset sérültjeinek, a tragédiában elhunytak hozzátartozóinak a megyei állami közigazgatás. Az érintettek 18 000 hrivnya gyorssegélyben részesülnek. Mint arról az igazi Kárpáti Igaz Szóban is hírt adtunk, 11 kárpátaljaival az utastérben, Lemberg megyében kigyulladt egy autóbusz. A járműben műszaki hiba miatt lobbantak fel a lángok. A tűzben nyolcan vesztették életüket, ketten súlyos égési sérüléseket szenvedtek.
Taxisok tüntettek
Mintegy három tucat taxis állította le gépkocsiját Huszt főterén, hogy munkabeszüntetéssel tiltakozzon a borzalmas útviszonyok ellen. A közel egyórás megmozdulás során a járművezetők petíciót intéztek az önkormányzathoz. A tüntetés atrocitások nélkül zajlott.
Újabb strandbaleset
A hétvége sem múlt el tragikus vízi baleset nélkül Kárpátalján. A megyei vízi mentőszolgálat búvárait riasztották Bótrágy közeléből, ahol egy 23 éves fiatalember fulladt vízbe. A szerencsétlenül járt holttestét a búvárok találták meg és emelték ki a vízből. A katasztrófa-elhárítási minisztérium tájékoztatója szerint Ukrajnában az idén nyáron már 904-en fulladtak vízbe, köztük 167 gyerek.
Az ásványvizet is hamisítják
Illegális ásványvíz-palackozó üzemet lepleztek le az adórendőrség munkatársai Ungváron. A zugüzemben Poljana Kvaszova márkajelzéssel ellátott pillepalackokba töltötték a hamisított szénsavas szomjoltót. A hatóság bezáratta az üzemet, a közel 75 000 hrivnya értékű berendezést elkobozták.
Ukrán nemzeti est
Ukrán nemzeti esten szórakozhattak az elmúlt héten a szabolcsi üdülőközpont, Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdő nyaralói.
Az Ukrajna nyíregyházi főkonzulátusának együttműködésével szervezett rendezvényen az Uzshorod folklór táncegyüttes lépett fel.
Egy sor ukrán étel- és italkülönlegességet lehetett megkóstolni.
Hatvanan halálközelben
Két gyanús tehergépkocsit tartóztattak fel Észak-Magyarországon, a szlovák határ közelében.
Az ellenőrzés során kiderült, hogy a rakomány között több mint hatvan ukrán állampolgár rejtőzködött, akiket az embercsempészek Ausztrián keresztül Olaszországba akartak szállítani adta hírül az MTI. Az illegális határátlépők túlnyomó többsége nő volt, de voltak köztük gyerekek is. A vizsgálat során kiderült, hogy az ukránok fejenként 2000 eurót fizettek a csempészeknek. A szomorú tényhez tartozik, hogy a magyar határőrök gyakorlatilag megmentették a szökevények életét, mivel felfedezésükkor a zárt térben 50 foknál is magasabb volt a hőmérséklet, s már csak kis időre elegendő levegő maradt.
A szerbek a horvátokat követnék
Rasim Ljajics, a Nemzetközi Törvényszékkel (NT) való együttműködésért felelős szerb kormánytanács elnöke megerősítette, hogy Belgrád néhány napon belül az EU elé tárja akciótervét, amely mentén haladva Szerbia elmélyítené a hágai székhelyű bírósággal való együttműködést. A belgrádi média idézte vasárnap Ljajicsot, aki szerint Vojiszlav Kostunica kormányfő július 16-án mutatja be Brüsszelben a belgrádi akciótervet, amely horvát mintára tervet tartalmaz a srebrenicai népirtás főfelelősének tartott Ratko Mladics volt boszniai szerb tábornok elfogására. A dokumentum a legnagyobb titokban készült.
Lantos bírálja a szlovák kormányt
Az új szlovák kormány összetételét szeretné bírálni az Egyesült Államok kongresszusának jövő heti ülésén Tom Lantos, az amerikai képviselőház külügyi bizottságának rangidős demokrata párti tagja. Erről a magyar származású politikus budapesti sajtóértekezletén beszélt.
"A szlovák rendszerről szóló felhívást szeretnék intézni a kongresszushoz, amikor folytatjuk az ülésezést jövő héten, hogy nyilvánosan és hivatalosan is kifejezzük erős rosszallásunkat az új szlovák koalícióval szemben, amely egy olyan pártot is magában foglal, amely nem méltó az új és demokratikus Európához" mondta Tom Lantos Budapesten.
Az amerikai politikus a magyar kormány által bejelentett reformintézkedésekről elmondta, hogy tiszteli a Gyurcsány-kabinetet bátorságáért, szerinte a magyar gazdaság erősebb lesz az átalakítások után.
|