2006. július 8., szombat Országos közéleti lap II. évfolyam, 101. (163.) szám
Hirdessen Ukrajna egyetlen országos magyar lapjában
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum Főszerkesztő
Egység, nyelvi nehézségekkel

"A magyarság érdekében az ördöggel is hajlandó vagyok cimborálni." "Egyetlen célom maradt, a kárpátaljai magyarok egységének újrateremtése." Ezek Fodó Sándor mostanság sokat idézett, emlegetett kifejezései. Tudom, a tanár úr, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ), az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) alapító elnöke mindkettőt komolyan gondolta. Az elsőt néha gyakorolta is, a másodikért – amennyire lehetőségei engedték – megpróbált tenni.

Kár, nagy kár, hogy az elnök úr nem érhette meg a "béketárgyalásokat".

Talán vannak, akik emlékeznek arra, hogy az UMDSZ újjáalakulása óta folyamatosan szorgalmazza a mesterségesen (most hagyjuk, hogy ki, kik által és milyen módszerekkel) megosztott kárpátaljai magyar társadalom-politikai élet szereplőinek párbeszédét. Mindezek tudatában örvendetes az, amit a KMKSZ Választmányán Kovács Miklós kifejtett. A Kárpátalja c lapban ez olvasható: "Az UMDSZ-szel való egyeztetésekkel kapcsolatban az elnök a KMKSZ tárgyalási pozíciójának jóváhagyását kérte a választmánytól, amely a paritásos elvet és a konszenzuson alapuló döntéshozatalt kívánja a megállapodás alapjává tenni."

Az írásból nem derül ki, de remélhető, hogy a t. választmány rábólintott az elnök kérésére.

Jómagam még azt sem tartom bajnak, hogy az egyeztetéseket a KMKSZ vezetői (hallgatólagosan, a jelzések szintjén) saját érdemként közvetítik tagságuk felé. Hisz, ez esetben nem az a lényeg, hogy kié az érdem, ki volt a kezdeményező, hanem maga a tény: van párbeszéd. (A helyi önkormányzatokban és a megyei tanácsban létrejött koalíciók az eredményességet jelzik, ám, élek a gyanúperrel, hogy ezeket az egymásrautaltság, a szükségszerűség szülte, s az a bizonyos sokak (pl. Fodó Sándor) által remélt egységesülés még messze van. Bár tévednék.)

A tények bizonysága szerint magyarul már közelednek az álláspontok. Ukrán szövegkörnyezetben viszont kísért a múlt. Ez derül ki a Feszt c. hetilap e heti számában megjelent interjúból, melyben Kovács Miklós a "nómenklatúra részének" nevezi az UMDSZ tagságát, s nem kevesebbet állít, mint azt, hogy Tóth Mihály a parlamenti választásokon aratott 1994-es győzelme osztotta meg a helyi magyarságot. Az elnök úr az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetséget (mily finom fogalmazás!) anti KMKSZ-ként aposztrofálja. Mit mondjak: elég furcsa ilyeket mondani (még ukránul, ukrán lapnak is) arról a tárgyalópartnerről, amelyikkel egyezkedni, uram bocsá' kiegyezni akar.

No, de oda se neki. Elegendő lesz, ha magyarul egyetért a két fél, már csak azért is, mert két fél az jó esetben egy egész...

Horváth Sándor

Minden jog fenntartva © 2006 Kárpáti Igaz Szó