|
Szélrózsa
Erősödnek a román nacionalisták
Bár Traian Basescu román államelnök továbbra is a népszerűségi lista élén áll, egy nemrég végzett romániai közvélemény-kutatás szerint két szélsőségesen nacionalista politikus, Gigi Becali és Corneliu Vadim Tudor követi őt a sorban.
A Nyílt Társadalomért Alapítvány megrendelésére készült felmérésnek a csütörtöki híradásokban napvilágot látott eredményei megerősítették: a románok 60 százaléka ismét az ország első emberére adná voksát, ha a jövő vasárnap rendeznének elnökválasztásokat. Második helyen Corneliu Vadim Tudor, a szélsőségesen nacionalista Nagy-Románia Párt elnöke áll 13 százalékkal. A hírmagyarázók emlékeztetnek, hogy Tudor a 2000-ben tartott elnökválasztásokon a második fordulóba is bejutott, alaposan megrémisztve ezzel a Nyugatot.
Tusnádfürdő az EU-jegyében
"Az EU együttlétet kínál minden magyar számára. Együttlétet Magyarországgal és a magyar nemzettel" fogalmazott Markó Béla RMDSZ-elnök a Tusnádfürdőn megnyílt III. Kárpát-medencei ifjúsági diákszeminárium megnyitóján. A rendezvényen melynek témája Az ifjúság és az Európai Unió jóval a helyek száma fölött vonzott érdeklődőket, így a kempingben több mint háromszázan tombolhatnak közel egy hétig. Már amennyire a program engedi, hiszen nap mint nap számos romániai és magyarországi politikus tart előadásokat uniós témákról.
A július 12-ig tartó diákszeminárium változatos programot kínál. A magyarországi előadók az Unión belüli, a romániaiak pedig a csatlakozási folyamat során szerzett tapasztalatokról tájékoztatják a hallgatóságot; a mintegy nyolcvan előadó közül egy államminiszter, három miniszter, nyolc államtitkár és tizenöt parlamenti képviselő foglalkozik integrációs kérdésekkel.
RMDSZ-vezetők Gyurcsánynál
Nemzetpolitikai kérdésekről tárgyalt az RMDSZ vezetőiből álló küldöttség Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnökkel tegnap Budapesten. Az RMDSZ-tájékoztató szerint a megbeszélésen az intézményi politikát, a támogatáspolitikát, valamint a magyar kormány átszervezése nyomán felmerülő, az erdélyi magyarságot érintő kérdéseket vitatták meg.
Erre a találkozóra azért kerül sor, mert a magyar kormány konzultálni kíván a határon túli magyarság vezetőivel így az RMDSZ-szel is , a HTMH-val, a támogatási stratégiával kapcsolatosan magyarázta Kelemen Hunor képviselő. Az RMDSZ már rég azon a véleményen van, hogy ezt a támogatási rendszert át kell alakítani. Ez a rendszer ilyen formában nem működtethető tovább, meghaladta az idő. Tudomásul kell vennünk, hogy más problémák vannak 2006-ban, mint az 1990-es évek elején. Ami eddig jól működött, meg kell tartani, ami nem, azt viszont át kell gondolni mondta. Kelemen szerint az RMDSZ fenntartja a kulturális és oktatási intézmények működésének és hosszú távú támogatásának szükségességét. Megjegyezte azonban: ahhoz, hogy ez sikeres legyen, jobb koordinációra van szükség.
|