|
A Régiók Pártja feloszlatná a parlamentet
Az államfő ezt a lehetőséget kizárja, inkább kompromisszumot sürget
Az ellenzék vezetője nem zárja ki azt a lehetőséget, hogy feloszlassák a parlamentet, s úgy véli, az új választásokat a korábbinál is nagyobb fölénnyel nyerné meg pártja. Viktor Janukovics erről a hétvégén beszélt a Régiók Pártjának dnyipropetrovszki nagygyűlésén.
A 2004-es elnökválasztás vesztese emlékeztetett arra, hogy az általa vezetett politikai tömörülés semmilyen körülmények között nem híve az utcai erőfitogtatásnak, valamint a hatalomátvétel erőszakos módjának. "Ugyanakkor azt sem nézhetjük ölbe tett kézzel, amint a választásokon vesztes politikai erők diktatúrája kezd kialakulni a törvényhozásban. Amennyiben folytatódik ez a folyamat, akkor pártunk készen áll arra, hogy kierőszakolja a parlament feloszlatását, s abban is biztos vagyok, hogy egy megismételt választást még nagyobb fölénnyel nyernénk meg, ugyanis a választópolgárok most már átlátják a valós helyzetet, azt, hogy kik azok, akik az ország érdekeit tartják szem előtt, s kik azok, akik csupán a hatalmi pozíciók megszerzése érdekében alkudoznak" mondotta a politikus. Janukovics értetlenségét fejezte ki amiatt is, hogy a koalíciót alkotó hármas egyszerűen nem hajlandó figyelembe venni annak a több millió állampolgárnak az érdekét, akik március 26-án a Régiók Pártjára adták a voksukat.
A napokban az államfő is elmondta véleményét mindazzal kapcsolatban, ami jelenleg a parlamentben, a kormányalakítás körül zajlik. "A törvényhozás munkájában kialakult krízisért, az új kormány körülményes megalakulásáért és az alkotmánybíróság működőképtelenségéért kizárólag a parlamentbe jutott erők vezetői a felelősök" mondta hétvégi rádióüzenetében. Viktor Juscsenko ugyanakkor kizárta annak a lehetőségét, hogy időközi parlamenti választásokat kényszerüljön kiírni. Az államfő szerint az lehetne a megoldás, hogy a narancsos trojka tagjai rendszeres párbeszédet folytassanak az ellenzéki pártokkal, s törvényileg szabályozzák a politikai oppozíció jogait és lehetőségeit. Az alkotmány elfogadásának 10. évfordulója alkalmából mondott beszédében az államfő emlékeztetett: 1996. június 28-án a Legfelső Tanácsban győzött a bölcsesség, a patriotizmus és a nemzeti érdek. Ezek a tulajdonságok most minden korábbinál jobban szükségeltetnek az ukrán politikusok számára, tette hozzá.
Egyelőre úgy tűnik, az elnök kompromisszumot sürgető szavai meghallgattatnak. Legalábbis erre utal, hogy hétfő délután egy asztalhoz ültek a koalíciós és az ellenzéki pártok vezetői. A találkozó előtt Roman Zvarics úgy nyilatkozott, esély mutatkozik arra, hogy megállapodásban rögzítsék a kormányzó és az ellenzéki erők viszonyát. A Nasa Ukrajina jogász szakpolitikusa, egykori igazságügyi miniszter szerint az ilyen fajta kerekasztalt a jövőben akár állandósítani is lehetne.
Zvarics szólt a Petro Porosenko-ügyről is. Mint emlékezetes, a Mi Ukrajnánk őt kívánja jelölni házelnöknek, viszont a másik két koalíciós társ, a szocialisták és a BJUT-osok határozottan tiltakoznak személye ellen, s az a kérésük, mérlegeljenek még a végső jelölés előtt. Zvarics ellenben az NTN tévécsatornának kijelentette: a parlament elnöki tisztségébe kizárólag Porosenkót kívánják jelölni.
Dunda György
|