|
Szlovák kormány magyarok nélkül
Az Irány Szociáldemokrácia (Smer SD) elnöksége egyhangú szavazással úgy határozott, hogy a Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párttal (SNS) és a Demokratikus Szlovákiáért Néppárttal (LS-HZDS) amelynek elnöke a politikai tömörülés megalakulása óta Vladimír Meciar kíván kormánykoalícióra lépni. Velük kezdik meg a koalíciós tárgyalásokat közölte Robert Fico, a Smer SD elnöke, aki bejelentette azt is, hogy a két koalíciós partner első emberei nem lesznek kormánytagok, továbbá elképzelései szerint semmilyen közjogi tisztséget sem kapnak.
A testület döntését a pártelnök azzal indokolta, hogy a Smer ezzel a két párttal tudja leginkább valóra váltani a szolidáris és a korszerű szociális értékrendet érvényesítő társadalom kialakításáról vallott programját.
Arra az újságírói kérdésre, vajon a két partner kapcsán nem tart-e Brüsszel rosszallásától és az ország nemzetközi tekintélyének a csorbulásától, a pártelnök nemmel válaszolt. Hangsúlyozta, hogy minden parlamenti párt demokratikus választások révén jutott be a törvényhozásba. További kérdésre felelve közölte, hogy az új kormánykoalíció tiszteletben tartja a demokratikus értékrendet, a nemzetiségi kisebbségek eddigi jogállását és Szlovákia Európa-párti elkötelezettségét, valamennyi nemzetközi szerződését.
Bugár Béla, a szlovákiai magyar párt elnöke kifejtette: Robert Fico és a győztes párt vezetőségének felelőssége, hogy Szlovákia számára milyen utat választottak. Több szlovák politológus első reagálásában katasztrófakoalíciónak minősítette a jóváhagyott felállást.
|