| 2006. június 30., péntek |
Országos közéleti lap |
II. évfolyam, 96-97. (158-159.) szám |
 |
 |
 |
 |
 |
|
|
 |
Télen az a baj, hogy hideg van, nyáron az, hogy meleg. Az emberi természet már csak ilyen! Sohasem azzal a körülménnyel elégedett, amiben éppen van. »»
|
Az államhatáron szolgálatot teljesítő különböző ellenőrző szervek közötti szorosabb együttműködés és az élelmiszer-csempészés elleni harc volt a témaköre az Állami Állategészségügyi Szolgálat által Munkácson szervezett tanácskozásnak. A gyakorlati bemutatóval egybekötött értekezlet végén Ivan Biszjuk, az országos szolgálat vezetője nyilatkozott az igazi Kárpáti Igaz Szónak. »»
|
Tizenötezren tüntettek Kijev fő sugárútján, hogy így tiltakozzanak a közüzemi szolgáltatások tervezett áremelése ellen, illetve követeljenek magasabb béreket. »»
|
Az utóbbi néhány évben vidékünket egyre több nyugati befektető célozza meg. Beregszászban már több külföldi tőkével alapított cég működik, s júliusban egy újabb nyitja meg kapuit: a Bereg Kábel Kft. A gyárat Frey János vezérigazgató mutatta be. »»
|
Bár még messzinek tűnik a szeptemberi iskolakezdés, elvégre csak nemrég hangzott fel a tanév végét jelző utolsó csengő, a szakemberek szerint ahhoz, hogy a leendő elsősöknek könnyű legyen az iskolakezdés, már most el kell kezdeni felkészítésüket. Nem elég ugyanis, ha ismerik a számokat, a betűket, ahhoz, hogy zökkenőmentes legyen a beilleszkedés, a kisiskolások szervezete is kész kell hogy legyen a megterhelésre. Hogy a szülőknek mire kell odafigyelniük, arról Ljáh Erzsébettel, az Ungvári Városi Gyermekpoliklinika vezetőjével beszélgettünk. »»
|
Annak ellenére, hogy a máktermesztés továbbra sem engedélyezett vidékünkön, az állampolgárok egy része mégis megpróbálja kijátszani a törvényt és a hatóságokat. Egy ungvári férfi az Ung partján telepített egy valóságos kis kábítószerültetvényt. Igaz, nem mákkal, inkább vadkenderrel, más nevén kanabisszal kertészkedett. A folyó mentén telepített, a giz-gaz között megbúvó bódító hatású fűvel akkor bukott le, amikor a betakarított termést hazavitte, majd megpróbálta értékesíteni. A 46 éves "farmert" őrizetbe vették. Azt azonban nehéz megmondani, hogy mivel fogja büntetni őt a bíróság. »»
|
Csak az öltözőben értesült csapata 11-esekkel kivívott továbbjutásáról Svájc ellen Oleg Blohin, a németországi labdarúgó-világbajnokság negyeddöntőjébe került ukrán válogatott szövetségi kapitánya. »»
|
|
|
 |
| Minden jog fenntartva © 2006 Kárpáti Igaz Szó |
|
 |