|
Alonso esélyei
Fernando Alonso mindössze hat pontot szórt el az eddig megszerezhető 80-ból, és több pontja van nyolc verseny után, mint eddig bárkinek az F1 történetében. A címvédő azt tervezi, hogy Kanadából 84 ponttal távozik.
Az utóbbi három versenyen diadalmaskodott, ráadásul a Spanyol, a Monacói és a Brit Nagydíj is azok közé tartozott, amelyet a leginkább meg akart nyerni. A montreali is a kedvencei között szerepel, annak ellenére, hogy még sohasem nyert a Gilles Villeneuve-versenypályán.
"Amikor az idény elején elkészítettem azon viadalok listáját, amelyeken mindenképpen nyerni szeretnék, Montrealt is belevettem árulta el a vb-címvédő. Még sohasem állhattam itt dobogóra, ráadásul tavaly és tavalyelőtt is kiestem, annak ellenére, hogy roppant gyors voltam."
"Bár huszonhárom ponttal vezetek a pontversenyben, nem dőlhetek hátra mondta Alonso. Még a szezon felénél sem vagyunk, bármi megtörténhet. Tavaly is ennyivel vezettünk, de akkor a McLaren súlyos megbízhatósági gondokkal küzdött. A Ferrarinál erre nem lehet számítani, sokkal keményebb ellenfélnek tűnik. Minden versenyen ott lesz az élen, Kanadában is számolni kell vele."
|