Nem tudom, van-e statisztika arról, hogy egy kisebb település nevét lélekszámához viszonyítva hányszor emlegeti a média. De abban biztos vagyok, hogy Záhony, elsősorban vasúti csomópontja miatt, előkelő helyet foglalna el ezen a listán.

Sokan, akiket a mozdony füstje megcsapott, ide költöztek, itt alapítottak vasutas dinasztiát. Egy ilyen "betelepült" az idén 75. életévét betöltött, a Hajdúságból (Hajdúnánás) érkezett Hamari László, aki 40 évet húzott le a vasúton. Feleségével éppen az 50. éves érettségi találkozó megünneplésére készülődtek, amikor betoppantam:

– Hiába figyelmeztetett édesanyám, hogy csak azt a dauerozott hajút ne válasszam, nem hallgattam rá – meséli huncut mosollyal a szemében Irénke néni. – Nem tudtam ellenállni. Azóta lassan fél évszázad is elmúlt, jövőre üljük aranylakodalmunkat. Szép ember volt az én Lacim, de nekem még ma is az!

Szavai nem maradnak hatás nélkül. A mellette álló "Laci" lelkét-testét mintha hájjal kenegetnék. Arca felvidul, szeme oly szeretetet sugároz neje felé, mint amikor először meglátta. Bár akkor az még "csak" szerelem volt. Aztán feltörnek belőle is az emlékek:

– Hajdúnánás..., Hajdúböszörmény..., Debrecen..., általános iskola..., gimnázium..., mezőgazdasági, majd munkavédelmi szaktechnikum... és végül 1956-tól a vasút Záhonyban, összesen négy évtized. Öröm is, bánat is, de együtt. Gyerekek, unokák és most a nyugdíjas évek. Kertészkedés, miegymás... Mesél és mesél...

Záhonyban is működik nyugdíjasklub, ahol hetente, kéthetente szívesen gyűlnek össze az idősebb emberek. Irénke néni és Laci bácsi is szorgalmasan látogatja az összejöveteleket, énekelgetnek, táncolgatnak, sőt néha-néha még verseket is fabrikálnak és felolvasgatják egymásnak, a társaság szórakoztatására.

– Jártunk ám Kárpátalján is a nyugdíjas klubunkkal – mondják szinte egyszerre. – Felkerestük a magyar történelemhez köthető helyeket: Munkácsot, a Vereckei-hágót, Técsőt, Husztot. De szívünkhöz mégis a hozzánk karnyújtásnyira, a Tisza túloldalán lévő Csap nőtt, s az ottani nyugdíjasklub lelkes vezetője, Balogh Alice. Ők is jártak már nálunk többször, és reméljük, találkozunk az idén is. Vagy jövőre az aranylakodalmunkon.

Nigriny Szabolcs