Barátnőm lányával futok össze a belvárosban. A szokásos udvarias üdvözlés és érdeklődés után örömmel újságolja: jövő héten kapja kézhez a diplomáját. Végre, megvan..., sóhajtja húsz-egynéhány évének minden "lelki" terhével az arcán, én mégis úgy látom, ez a felhőtlen boldogság mégsem olyan napfényes. És úgy tűnik, igazam van.

Klára már hónapok óta munkát keres. Végzettsége szerint kémiatanár. De ilyen szakképzettséggel egyetlen betöltetlen állás sincs a környékbeli iskolákban.Végigkilincselt vagy húsz tanintézetet, meséli, de vagy fizikust, vagy ukrán-, illetve angoltanárt kerestek. Kémikusból még feleslegünk is van, utasították el tréfásan az egyik helyen. Pedig mennyit tanultam, igyekeztem, hogy jó eredménnyel zárjam az államvizsgákat. És mennyi pénzt költöttek rám a szüleim, hogy kitaníttassanak, hajtja le elkeseredve a fejét. Klára azt sem érti, hogy miért nem adnak célvezényléses helyeket a fiatal pályakezdő diplomásnak, miért foglalják el ezeket az állásokat a hatvan és hetven feletti nyugdíjkorhatárt elért tanárok?

Mivel nem tudtam a helyes választ, megkérdeztem az illetékest. "Mert az egyetem nem köteles munkát biztosítani, csak a szakemberképzés tartozik a hatáskörébe"– mondja a rektor. "Mert nincs olyan törvény Ukrajnában, amely kötelezné a nyugdíjas tanárt a tanítás abbahagyására" – tudom meg az oktatási főosztályon. Mit mondjak? Ezektől a válaszoktól sem lett Klára boldogabb... Sőt! Még több kérdése lett: Mikor tud végre pénzt keresni és eltartani magát úgy, hogy ne szoruljon a szülei segítségére? Mikor térül meg az a sok pénz, amit ötéves tanulmányai alatt a tandíjra –, mert nem ingyenes helyen tanult –, az utazásokra – mert a Beregszászi járás egyik községéből származott –, az étkeztetésre – mert az egyetemen még mindig nincs menza –, ruházkodásra, tanszerekre és a professzorok "jóindulatának" megvásárlására fordított?

Mikor gyakorolhatja a tanult szakmáját a gyerekek között és nem kényszerül arra, hogy munkalehetőség híján pályát módosítson? Mikor és milyen formában teszi túl magát azon, hogy annyi vizsga előtti álmatlan, idegfeszült és gyomorgörccsel tarkított éjszakával a háta mögött nem talál munkát...

Egyik este leültünk anyuval és összeszámoltuk, mennyibe van a családnak az én "senkinek sem kellő" diplomám, folytatja a kislány. A tandíj, az albérlet és a többi kiadás öt év alatt 25 ezer hrivnyára rúg. Szülőfalumban ebből az összegből már takaros házat vagy egy autót vehettünk volna, esetleg saját vállalkozást nyithattam volna és még munkám is lenne. Ha újra kezdhetném a tanulást, biztos vendéglátós vagy menedzser szakképzést szereznék. Mert most ez a "menő", mondja.

Klára méltatlankodása jogos. Mint a többi tíz-egynéhány ezer friss diplomás munkanélkülinek is országszerte. Mert a sok fáradsággal, sok-sok pénzzel megszerzett diploma mellé nem elég a tudás. Munkahelyek is szükségeltetnek. Mégpedig olyan jól, hangsúlyozom nagyon jól fizető állások, ahol lehetőleg minél hamarabb megtérülnek azok a súlyos ezresek, amennyikbe a Klárák diplomái kerülnek...

Fedák Anita