2006. június 20., kedd Országos közéleti lap II. évfolyam, 90. (152.) szám
Hirdessen Ukrajna egyetlen országos magyar lapjában
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum Főszerkesztő
Kultúr-tár
Filmfesztivál zsűrielnök nélkül?

Michael Haneke osztrák rendező az utolsó pillanatban bejelentette, nem vállalja a zsűri elnökének teendőit a Moszkvai Nemzetközi Filmfesztiválon (MIFF).

Mint Renat Davletyjarov, a június 23-án kezdődő tíznapos fesztivál főigazgatója szerdán Moszkvában közölte, a szervezők nyílt levélben tudatták: nem látnak mentséget A zongoratanárnő c. film rendezőjének döntésére, amely példátlan a moszkvai szemle 28 esztendős történetében, és nemcsak Oroszországot, hanem mindazokat a külföldieket is sérti, akiknek a filmjei bemutatásra kerülnek. Az Eho Moszkvi rádió szerint Haneke helyett Alekszej Ucsityel kerülhet a nemzetközi zsűri élére, aki tavaly a Világűrről álmodva című filmjével a fesztivál nyertese lett. A hazai győzelem akkor némi bírálatot váltott ki a sajtóban, amely szerint jó néhány más versenyfilm is vetekedett a Kozmosszal. Az idei MIFF-en versengő 17 játékfilm között van a Szabó István rendezte Rokonok (Oleg Tabakov alakításával). A világhírű magyar rendező a tavalyi fesztiválon életműdíjat kapott.

Az államfő támogatja a népművészetet

Viktor Juscsenko ellátta kézjegyével azt a rendeletet, amely a népi kézművesek és népművészek támogatását szabályozza.

Ennek értelmében a községekben és városokban múzeumokat, alkotóműhelyeket, ajándéktárgy-boltokat kell létrehozni. Évente versenyeket és fesztiválokat kell rendezni, amelyeken a népi kézművesség mesterei bemutathatnák az általuk készített alkotásokat, s azokat értékesíteni is lehetne. A szakiskolákban és más tanintézményekben népszerűsíteni kell a népművészetet, be kell vezetni a kézművesség oktatását.

Minden jog fenntartva © 2006 Kárpáti Igaz Szó