2006. június 15., csütörtök Országos közéleti lap II. évfolyam, 87-88. (149-150.) szám
Hirdessen Ukrajna egyetlen országos magyar lapjában
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum Főszerkesztő
13 dallal visszatér a rémálom!

Beregszász napján a város szabadtéri színpadán ismét fellépett a Kerozin. A többezres tömeg nagy örömére szolgált újra találkozni a fiúkkal, akik az elmúlt években gyakori vendégek lettek már Kárpátalján. A Kerozin ezúttal is pillanatokon belül fergeteges bulit varázsolt a nézőtérre. Sok mindent tudok már az együttesről, mégis arra kértem Axelt, az együttes frontemberét, beszéljen arról, mi minden történt velük az elmúlt időszakban.

– Sok minden. Elsősorban azon dolgoztunk, hogy áttérjünk élő zenére. Új emberek is kerültek a csapatba – kezdi a változások ecsetelését Axel. – Az eddig megjelent négy lemezünkből három platina lett, és azt hiszem, itt nem szabad megállni. Tavaly nyáron elkezdtük az új album felvételeit. A rémálom visszatér címmel a Kerozin legújabb albuma június 23-ra készül el. A megjelenés pontos dátumáról egyébként még odahaza sem nyilatkoztam. Mindamellett, hogy techno-punkot játszottunk, amit mi teremtettünk meg Magyarországon, úgy éreztük, hogy át kell térnünk az élő koncertekre, meg kell alkotnunk saját stílusunkat.

– Milyen nótákkal találkozhatunk az új lemezen?

– Tizenhárom új dal lesz rajta, teljesen felhagytunk az eddigi hagyományokkal: a digitális alapokat mellőztük. Mondhatom, hogy Kerozin örökzöldek kerültek az új albumra, amelyek sokkal énekelhetőbbek, sokkal bulizósabb nóták. Úgy érzem, hogy egy nagyon jó lemezt csináltunk, talán az eddigi legjobbat. Nagyon sokat dolgoztunk azon, hogy jók legyenek az új Kerozin-dalok, amelyek punk-hangszerelésben hallhatók majd.

– Szerinted a közönség hogyan viszonyul majd a váltáshoz?

– Valójában mi már 2001-től elkezdtük az élő koncertezést, tehát már akkor áthangszereltük a dalokat. A kérdésre válaszolva: remélem, tetszik majd nekik.

– 13 dal lesz az albumon. Nem zavar ez a szám?

– A rémálom visszatér korongunkhoz abszolút illik a 13-as szám. Ez egy mágikus szám, én pedig nagyon szeretem az ilyen dolgokat. Van, akinek ez a szám szerencsét hoz.

– Immár sokadszor léptek fel vidékünkön, főként Beregszászban. Milyennek tartod az itteni közönséget?

– Rendkívül lelkesek. Nagyon szeretek ide jönni. Egyik kollégám, amikor először itt járt, teljesen le volt nyűgözve. Azt mondta, hogy ilyen jó bulit még nem is látott. Tudod, amikor felmész a színpadra, és a közönség elkezdi kiabálni a neved, az nagyon csodálatos érzés. Érezzük, hogy szeretik a dalainkat, szeretik a Kerozint. Ez frankó, úgyhogy azt is mondhatom: lassan már hazajárunk Beregszászba.

Hegedűs Csilla

Minden jog fenntartva © 2006 Kárpáti Igaz Szó