Előbb az általános, majd a középiskolák végzősei szembesülnek a kérdéssel: vajon milyen pályát válasszanak?

Van, aki – némi túlzással élve – már a bölcsőben eldönti (sokszor az sem kizárt, hogy a szülei döntik el helyette), orvos vagy vegyész, esetleg atomfizikus lesz. A matematikát – tisztelet a kivételnek! – kevesen választják.

Aztán persze van, aki korunk "jó szokásához" híven az utolsó pillanatra hagyja a döntést, amelyben már nem is az számít, hogy mi volt a kedvenc tantárgya és mihez van affinitása.

Egyébként a dolog "rákfenéje" nem is ebben van, hanem abban, hogy ami jelenleg nagyon népszerű, az nem biztos, hogy jó pár év múlva is az lesz.

Amikor én érettségiztem, akkor is voltak "menő" szakmák, népszerű fakultások: építészeti vagy jogi kar, villamos- és gépészmérnöki szak stb. Egyszóval azok, amelyek befejezése után jól fizető állással kecsegtettek.

Mindez a szovjetrendszer széthullásakor egy csapásra megváltozott. A nagy állami vállalatok tönkrementek, megszűntek, felszámolták őket, a mérnökök utcára kerültek.

Az orvosokat nem fenyegette ilyen veszély, a kórházakat nem zárták be, ámbár ők sem jártak jobban, fizetésük azóta is megalázóan alacsony. Csoda-e, ha a jó eszű fiatalok az orvosi egyetem helyett inkább a pénz világát választják, ahol magas a kereset és villámgyors karrier várja őket? A bankokban alig találunk 35 évesnél idősebb osztályvezetőt.

Az immáron klasszikussá vált grúz vicc szerint a felsőfokú végzettséghez már az egyetem padjait sem kell koptatni:

– Melyik karon szerezted a diplomád? – kérdi az egyik bőrfejű a másiktól.

– Egyiken sem.

– Vetted?

– Nem vettem. Ajándékba kaptam a szülinapomra!

No, persze, ez a másik véglet, és szerencsére kihalófélben van.

Visszatérve a szakmákhoz és a pályaválasztáshoz: kétségtelen, hogy ma a banki szféra és a programozó matematikus a sláger. De, hogy amikorra befejezik tanulmányaikat, addigra még mindig ezek lesznek-e a legkeresettebb és legfizetettebb foglalkozások vagy sem, azt ma még senki meg nem mondja.

Bezzeg az én időmben!

Akkor még a magyar bölcsészkar volt a netovább. Mármint nekem, nekünk... az ilyen pénzsóvár, "kisebbség-kalandoroknak", amikor az egyetemi pad még biztos egzisztenciával járt...

No de... változnak az idők!

De jó lenne legalább 10–15 évre előre látni! Esküszöm, én akkor megmondanám, hogy hová menjen tovább tanulni a kis unokám.

Nigriny Szabolcs