| 2006. június 8., csütörtök |
Országos közéleti lap |
II. évfolyam, 84-85. (146-147.) szám |
 |
 |
 |
 |
 |
|
|
 |
Viktor Juscsenko, Ukrajna elnökének 2006. február 28-án kelt rendelete feladatul tűzte ki a kisebbségekkel foglalkozó állami szervek számára, hogy a nemzetiségekkel kapcsolatos koncepciót dolgozzanak ki. A cél olyan nemzeti-ségi törvény módosításának előkészítése, olyan jogszabály megalkotása, mely harmonizál az Európa Tanács és más nemzetközi szervezetek előírá-saival. A koncepciót minden olyan törvény esetében figyelembe kell venni, amely érinti a kisebbségeket, s gyakorlatilag kisebbségi "alkotmányként" funkcionálna. »»
|
Május 25-én tartotta első, alakuló ülését az új összehívású parlament, s akkor június 7-ig szünetet rendeltek el. A tegnapi ülés sem volt hosszú, a képviselők az újabb szünet mellett döntöttek. A Nasa Ukrajina, a BJUT és a szocialista honatyák közül 227-en szavaztak arra, hogy június 14-én folytassák csak a munkát. »»
|
A legutóbbi statisztikai adatok alapján Kárpátalja legfontosabb külkereskedelmi partnere továbbra is Magyarország, amely a tőkebefektető országok rangsorában pillanatnyilag az előkelő 4. helyet foglalja el. A megyei állami közigazgatás értékelése szerint Magyarország és Kárpátalja gazdasági kapcsolatrendszerét célirá-nyosság, dinamikusság és hatékonyság jellemzi. »»
|
Három hónap múltán Nagyszőlős lakossága is igénybe veheti Európa egyik legnagyobb hulladékfeldolgozó vállalatának szolgáltatásait. »»
|
Bár az időjárás napok óta őszt idéz, lehet, hogy mire e sorok megjelennek, végre megérkezik a meleg, s vele a napsütés. Mivel a meteorológusok hideg, esős nyári hónapokkal riogatnak, valószínű, hogy valahányszor kisüt majd a nap, imádói, feledve az elővigyázatosságot, órákat töltenek az erős fényben, hogy behozzák a "lemaradást". Pedig rosszul teszik... »»
|
Mindennapi vásárlásaink során, a különféle hústermékek között válogatva, nem is gondol-nánk, hogy az étvágygerjesztő küllemű sonkák, kolbászok egy nagyon súlyos betegség a trichinellosis forrásai lehetnek. »»
|
Három év szabadságvesztésre ítélte a fővárosi bíróság a két volt milicistát. Az erkölcs-rendészet egykori munkatársai örömlányok futtatásával foglalkoztak. »»
|
1989. Ez volt a nagy lelkesedés éve, amikor a kárpátaljai magyarság megérezhette a szabadság édes ízét. Sorra alakultak a nyugdíjasklubok, művelődési körök. »»
|
A 4555 év között jelentős változások mennek végbe a nők életében. Ez az az időszak, amikor a petefészek működése ezzel együtt a női szervezet átalakul. A magyar nyelvben ez a klimax, a változás koraként honosodott meg, mely szorosan összekapcsolódik a menstruáció elmaradásával gyakran (de korántsem mindig és egyáltalán nem kötelezően!) együtt járó panaszokkal. »»
|
Holnap este a NémetországCosta Rica találkozóval kezdetét veszi a labdarúgóvilág legna-gyobb seregszemléje, a négyévente sorra kerülő Mundial. Németország 12 városában egy hóna-pon keresztül 32 résztvevő csatázik, július 9-én pedig kiderül, ki lesz a 18. futball-vb győztese. »»
|
|
|
 |
| Minden jog fenntartva © 2006 Kárpáti Igaz Szó |
|
 |