Ma országszerte ünnepelnek a médiában dolgozók. Ezt teszi az igazi Kárpáti Igaz Szó maroknyi, de kitartó csapata is. Ám az idei újságírók napját mégsem tudom, tudjuk felhőtlenül méltatni. Úgy dukálna, hogy ünnepi köntösbe öltöztetett szavakat vessek most papírra. Nem megy...

Önkéntelenül a tavaly nyári események, és azok utóhatásai járnak az eszemben. Sajnálom – persze tudom, azzal sokra nem megyek – , s a mai napig nem értem, miért kellett mindenáron tönkrevágni egy 85 éves múltra visszatekintő lapot, miért kellett félreállítani egy elhivatott szerkesztőségi kollektívát? Kérdések, melyekre ugyan lehet ilyen-olyan választ adni, de mi haszna lenne? A lényegen mit sem változtat.

Lassan egy év telt már el a tavalyi médiabotrány óta. Ám amint visszapörgetem a fejemben az akkori történéseket, valami elmondhatatlan és leírhatatlan indulat feszít, s ezzel egyidejűleg a tehetetlenség érzése kerít hatalmába. Fáj, hogy a "negyedik hatalomként" is emlegetett média kisebbségi napszámosaival ezt merte tenni az "elsőszámú hatalom". Ennél már csak az a borzasztóbb, hogy az akkori többségi laptulajdonos mindezt egy magát magyar érdekvédelmi szervezetnek mondó kisebbségi lapgazda óhajára cselekedte, éspedig a 2004-es elnökválasztási kampányban nyújtott segítség viszonzásaképpen.

Kollégáimmal egyetemben saját bőrömön tapasztaltam, hogy mennyire védtelenek és kiszolgáltatottak vagyunk. Miközben szemtől szembe hitegettek bennünket, a hátunk mögött gondoskodtak arról, hogy elvegyék a hivatásunkat. Tervük nem vált be. Azért, mert elhivatottsággal vállalt kötelességünk – hogy Önöket mindig, minden körülmények között hitelesen és gyorsan tájékoztassuk – felülkerekedett a sajtószabadság durva eltipróinak szándéka fölött. Egyet kell értenem azokkal, akik azt állítják, hogy ezt a szakmát nem lehet csak úgy gyakorolni. Ehhez sokkal több kell. Az újságírás hivatás, áldott őrület, s akit egyszer megfertőzött, az már nem szabadulhat. Mi sem szabadulhattunk, nem is akartunk. Amikor reményvesztetten mérlegeltünk, már akkor óhajtottuk ezt az új lapot.

A Kárpát-medence más régióiban egy kisebb médiacsodának is nevezik a mi esetünket, ez azért jólesik. S még ennél is jobban esik, hogy Ön megtisztel bennünket olvasásunkkal, ezzel segítve megmaradásunkat ebben a cudar, nehéz világban.

Nehézségek ide vagy oda, nem adjuk fel. Kisebbségi sorsban kétszer akkora szerepe van az írott szónak, s mi vállaltuk annak megőrzését, továbbadását. S miközben egyik kezemben pohárral jelképesen koccintok, a másikkal már nyúlok is... a toll után.

Dunda György