|
Koalícióra és kormányra várva
Az államfő feloszlathatja a parlamentet
A márciusi parlamenti választások után több mint két hónappal sincs még kormánya az országnak. Bár holnap ülésezik a törvényhozás, de az eddigi történések alapján nem valószínű, hogy bejelentik a koalíció létrejöttét, márpedig ha a hónap végéig nem történik érdemi előrelépés, új választást is kiírhatnak.
Viktor Juscsenko hozzáállása sem egyértelmű. Azzal tisztában van, hogy szimpatizánsai inkább Julija Timosenkót látnák a miniszterelnöki székben, ám ő egyszer már megégette magát a forradalom hercegnőjével. Ugyanakkor a másik alternatíva sem sokkal jobb. A parlamenti választásokon győztes Régiók Pártjának elnöke még mindig keresi lehetséges koalíciós társait, elsősorban a Mi Ukrajnánkkal szövetkezne Janukovics, ám a narancsos párt, úgy tűnik, azért tart megcsappant szavazótáborának a haragjától. Az államfő az egyre követhetetlenebb belpolitikai helyzetben csupán olyan közhelyeket mond, hogy számára nem a kormányfő személye, sokkal inkább a felvállalt program a fontos. Újabban pedig azt mondja, hogy addig nem írja alá a miniszterelnök kijelölését megerősítő dokumentumot, amíg az alkotmánybíróság tagjai nem tehetik le parlamenti esküjüket. Az elnök hozzátette, tevékeny szerepet akar játszani a miniszterelnök, illetve azon miniszterek kiválasztásában, akiket az alkotmány értelmében neki kell jelölnie. Az elnök megnyilatkozásait elemző politológusok szerint Juscsenko nem igazán akar beletörődni abba, hogy sem pártja választási eredménye, sem pedig az év elején életbe lépett alkotmányreform nem jogosítja fel őt a főszerep eljátszására.
Miközben Juscsenko az alkotmánybíróság működőképességének helyreállítását erőlteti, és ezért a miniszterelnök-jelölés megvétózásával zsarolja a 450 fős radát, még senki sem tudja, ki lesz az új kormányfő. A forradalmat győzelemre vezető erők a Mi Ukrajnánk, a BJUT és a szocialista párt ugyan közel állnak a végleges megegyezéshez, de a nasások képtelenek elfogadni, hogy egy ilyen felállásban Timosenko visszatérne tavaly szeptemberben kényszerűségből elhagyott székébe. Úgy hírlik, a Mi Ukrajnánk a holnapi parlamenti ülésen terjeszti elő saját végleges koalíciós tervezetét, ám nem biztos, hogy Timosenkóék és a szocialisták elfogadják azt.
S bizony már az idő is szorítja a honatyákat. A törvények szerint, ha egy hónappal az új összetételű parlament első ülése után nem alakul meg a kormány, az államfő feloszlathatja a törvényhozást, és új választásokat írhat ki.
D. Gy.
|