|
Megölték a koronatanút
Zoran Vukojevic halála súlyos csapás a szerbiai igazságszolgáltatásra, mert ő volt a legfontosabb "együttműködő tanúja" a pernek, amelyben a Djindjic szerbiai miniszterelnök életét kioltó zimonyi klán és titkosszolgálati szövetségesei felett ítélkeznek. A koronatanú holttestét Belgrád közelében, az országúton találták meg.
Vukojevic január elején elengedte a rendőrség által kirendelt testőreit, mert ügyvédje szerint nem volt elégedett velük. Vukojevic a zimonyi klán alapítójának, Dusan Spasojevic Siptarnak volt a testőre. A per során az illetőt mindig a nyilvánosság kizárásával hallgatták meg, de a belgrádi sajtó egyöntetűen közölt olyan információkat, hogy Vukojevic terhelő vallomást tett a legfőbb vádlottak, közöttük Milorad Ulemek Legija titkosszolgálati ezredes ellen. A zimonyi klánt 16 gyilkossággal, négy emberrablással, egy útépítő vállalat és a Szerbiai Demokrata Párt székháza ellen elkövetett robbantásos támadással, drogkereskedelemmel és számos más összesen több mint kétszáz bűntény elkövetésével vádolják.
Észt konzulátus nyílt a Krímen
Ukrajnában elsőként a Krímen nyitott tiszteletbeli konzulátust az Észt Köztársaság.
A Szimferopolban megnyitott észt külképviselet a két ország közötti kulturális és gazdasági kapcsolatok fejlesztésének kíván a szolgálatába lépni. A választás különben azért esett éppen a Krímre, mert a félszigeten mintegy ezer fős észt diaszpóra él. A külképviselet az ő anyaországgal való kapcsolattartásukat is elő kívánja segíteni.
Személyi változások a járások élén
Viktor Juscsenko elnök ellátta kézjegyével azt a rendeletet, mely alapján öt kárpátaljai járásban felmentették tisztségéből a közigazgatás vezetőjét.
Ennek megfelelően távozott Lengyel Zoltán a Técsői Járási Állami Közigazgatás éléről. Őt ugyanis a Munkácsi Városi Tanács titkárává választották meg. Ezenkívül Mihajlo Voronics a Szolyvai, Szerhij Oznobkin a Perecsenyi, Oleg Lubimov a Nagyszőlősi, illetve Jaroszlav Zsigan a Volóci Járási Állami Közigazgatás elnöki posztját hagyta ott, mert más beosztásba kerültek.
Különgép ment a sérültekért
Öt kárpátaljai szenvedett balesetet Szentpétervár közelében. Az Ukrán Katasztrófa-elhárítási Minisztérium sajtószolgálata által közzétett információ szerint földijeink legális munkavállalókként tartózkodtak Oroszországban.
Az öt személy a munkahelyen keletkezett tűzvészben szenvedett súlyos égési sérüléseket. Három sérült állapota volt életveszélyes, őket egy szentpétervári kórház intenzív osztályára vitték. Az életmentő beavatkozást követően a katasztrófa-elhárítási minisztérium külön repülőgépet indított az orosz városba, ahonnan egy égési sérülések kezelésére szakosodott kijevi klinikára szállították a sérülteket.
Elveszve a Hoverlán
Egy felnőtt és két gyerek tévedt el az elmúlt hétvégén a Hoverla térségében. Egy 67 éves férfi a szomszédos Ivano-Frankivszk megyében lévő egyik turistatelepről indult el a csúcsra, de nem tért vissza. A kárpátaljai hegyimentők néhány órás kutatást követően találták meg. A nyugdíjas turista sértetlenül úszta meg a kalandot.
Nem sokkal később egy 12 és egy 14 éves gyerek eltűnését jelentették az egyik kárpátaljai turistaszállóból. A gyerekek a váratlanul kitört viharban elszakadtak a csoportjuktól és eltévedtek. A hegyimentők hétfőn reggelre megtalálták a két kisfiút, akiknek az ijedtségen kívül semmi bajuk nem történt.
Leállt a Leánka
Minden jel arra utal, hogy rövidesen elfeledhetjük a szerednyei borok jellegzetes ízeit. A helyi önkormányzat tehetetlensége miatt ugyanis újabb két patinás cég állította le termelését Kárpátalján: a szerednyei Leánka és a borhalmi (boboviscsei) szovhozüzem. A palackozásra szóló engedélyek hiányában egyelőre nem tehetnek mást, mint kiárusítják meglévő készleteiket. Boraik értékesítésének megkönnyítése végett utolsó lehetőségként az idén még részt vehetnek az ország különböző városaiban megrendezendő borfesztiválokon, illetve borkóstolókon. Íme egy újabb példa arra, hogy a megyei vezetés nem tudta megvédeni a helyi termelő érdekeit, írja a Mukacsevo.net.
Honfoglalás 1110
Június 26-án 10 napos emléktúra indul a honfoglalás 1110. évfordulója tiszteletére. Mint azt lapunknak az egyik szervező, Tokár Károly ultramaratonista elmondta, a résztvevők a tervek szerint a négy hágó Tatár, Toronyai, Vereckei és Uzsoki érintésével egész Kárpátalját bejárják, azaz közel 700 kilométert tesznek majd meg. A programban szerepel többek között a Hoverla megmászása, a Fekete-Tisza forrásának felkeresése, illetve a huszti vár megtekintése.
A gyülekező az indulás előtti napon az Aknaszlatinai Bolyai János Középiskolában lesz. Bővebb információt a 823456976-os telefonszámon kaphatnak. A szervezők mindenkit szeretettel várnak.
A fővárosba is eljutott vendéglátásunk híre
Számos tény igazolja, hogy Kárpátalján is egyre inkább terjedőben van, mind népszerűbb a falusi turizmus. Jeleit adták ennek az Ungváron és a megye más városaiban az elmúlt hónapokban rendezett különféle bemutatók, kiállítások, vásárok. Örvendetes, hogy ezeknek a "kortes-hadjáratoknak" a megyehatárok sem szabnak gátat. Legutóbb például Kijevben a koncházai Kovács család mutatta be a főváros nagyközönségének, hogy milyen csodálatos kárpátaljai ízekkel és szeretettel csábítják vidékünkön a messziről érkezett vendégeket. A zöld turizmus kijevi hagyományos seregszemléjét 2003 óta minden évben megrendezik és a zakarpattya.net portál értesülései szerint évről évre több kárpátaljai résztvevője van a rendezvénynek.
Nehéz helyzetben segít a központ
Komplex szociális, pszichológiai, pedagógiai, egészségügyi, jogi és egyéb segítséget nyújt a fiatalok számára a jövőben az a szociális-pszichológiai központ, mely a napokban nyílt Szolyván. Az intézmény 3-tól 18 éves korig biztosít fekvő- vagy járóbeteg-ellátást azok számára, akik nehéz élethelyzetben találják magukat: erőszak áldozatai lettek, család nélkül maradtak stb.
A központ berendezését a családügyi, ifjúsági és sportminisztérium 600 ezer hrivnyával támogatta.
Lányokat árultak
A kijevi rendőrség emberkereskedelem alapos gyanújával vett őrizetbe két kárpátaljai fiatalembert. A 32 éves csapi és 28 éves bakosi lakos a megalapozott gyanú szerint tagja volt egy bűnszövetkezetnek, mely kijevi lányokat adott el külföldi bordélyokba.
Szoros volt a csehországi választás
Jirí Paroubek cseh kormányfő bejelentette: javasolni fogja az általa vezetett Cseh Szociáldemokrata Pártnak, hogy vonuljon ellenzékbe. Paroubek úgy nyilatkozott, hogy "a Polgári Demokratikus Párt győzelme nem tisztességes eszközökkel született". Megismételte, hogy pártja ezért mérlegeli a választások jogi úton való megtámadását.
Miroslav Topolánek, a polgári demokraták elnöke, Paroubek kijelentését nem kívánta kommentálni. "Örülök, hogy első ízben elismerte vereségét, és az ellenzékbe való vonulásról beszél" jegyezte meg Topolánek, aki számít arra, hogy Václav Klaus államfőtől kormányalakítási megbízást kap.
A hétvégi csehországi képviselőházi választást a polgári demokraták nyerték, de a baloldal és a jobboldal egyaránt 100-100 mandátummal rendelkezik a 200 tagú alsóházban. Topolánek nem mondta el, miképpen kívánja elérni azt, hogy az általa felállított kormány bizalmat kapjon a parlamentben. A szociáldemokraták és a kommunisták jelezték, hogy számukra a polgári demokraták programja elfogadhatatlan. Paroubek azonban nem zárta ki, hogy a polgári demokraták vezette kormányról való bizalmi szavazáskor a szociáldemokraták esetleg kivonulhatnak az ülésteremből, és ez lehetővé tenné a kormány jóváhagyását.
Juscsenko igenje
Az államfő szombaton ellátta kézjegyével azt a rendeletet, amely lehetővé teszi idén nyáron egy nagyszabású nemzetközi katonai gyakorlat megrendezését a Krímen.
Az elnök az idén januárban már hozott egy hasonló rendeletet, de a korábbi összetételű parlament három alkalommal is elutasította annak jóváhagyását. Viktor Juscsenko most abban bízik, hogy az új törvényhozás képviselői nem akadályozzák meg a katonai gyakorlat lebonyolítását, mert az beláthatatlan károkat okozna Ukrajna és a NATO közötti partnerségi kapcsolatokban.
Emlékeztetőül: május 27-én Feodosziában kikötött az Advantage amerikai katonai szállítóhajó, fedélzetén különféle harcászati technikákkal. A helyi önkormányzat, valamint az ottani lakosok azonban megakadályozták, hogy megtörténjen a kirakodás, sőt, a városi képviselők NATO-mentes területté nyilvánították a tengerparti üdülővárost.
Anatolij Hricenko védelmi miniszter törvénytelennek minősítette a NATO-mentes területről hozott helyi rendelkezést, szerinte június 7-én a parlament jogilag is rendezi a vitás kérdést, s minden akadály elhárul a hadgyakorlat előkészítésének útjából, írja a Korrespondent.net.
|