A világért sem szeretném a tisztelt olvasót "bevinni" az erdőbe. Sem a moziba. Ám máshová igen...

Az igazság természetesen az, hogy a szőke démon, a férfiak bálványa, az isteni filmcsillag, bármennyire is szeretnénk, már nem jöhet Ungvárra. És most fogózzanak meg! Mégis itt van!

A nagy ötlet, az isteni szikra alig pár éve pattant ki a beregszászi felmenőkkel rendelkező, ungvári vállalkozó, Lőrincz István agyából. Igaz, pompás kis éttermét szerényen csak pizzériának nevezi, s hogy szó ne érje a ház elejét – ezúttal a szó legszorosabb értelmében –, oda is csak a Marilyn nevet írta ki, nehogy már valaki is valamiféle összefüggést véljen felfedezni az egykori világsztár és a csinos kis vendéglő között.

Persze, aki olvassa a cégtáblát és netán be is lép, annak nyomban leesik a tantusz. A négy teremnek talán egyetlen olyan sarka sincs, amelyből ne a híres szőkeség mosolyogna a belépőre. Festmények, grafikák, poszterek, szobrocskák és más hangulatkeltő csecsebecsék, mind-mind Monroe-t idézik, aki amúgy most lenne 80 éves.

S hogy miért izgató, forró és máig csábító? Mármint az étterem. – Hamarosan az is kiderül...

– Nem baj, ha nem a kályhától kezdem, hanem a szoba közepétől? – kérdi az újságírót megelőzve Lőrincz István.

– Felőlem. Ha úgy pikánsabb...

– Hogy pikánsabb-e? Nem tudom. Mindenesetre már a beszélgetésünk elején töredelmesen be kell vallanom, nem volt kalandom Marilyn Monroe-val. S ezt nem a feleségem miatt mondom. Ám a filmvásznon csodáltam, de azt nagyon!

– Ebben nincs pikantéria.

– Ebben tényleg nincs, de az enyém nem is ebben van, hanem abban, hogy elhagytam az eredeti szakmám, ami nem volt könnyű döntés.

– Mással is megtörtént már.

– Csakhogy a rendszerváltáskor engem úgy megcsapott az új idők szele, hogy magam sem tudtam, égbe emel vagy pokolba ránt? Csak annyit éreztem, váltanom kell. Próbálkoztam. Ezzel meg azzal, s végül egy "bukófordulattal" a vendéglátóiparban kötöttem ki.

– Bukás mégsem lett belőle.

– Ha úgy látja...

– Úgy. De azt meg tudom, pénz is kell ahhoz, hogy ezt valaki bevállalja.

– Erre vannak a jó barátok.

– Mennyi idő alatt jöhet össze a kölcsönzött összeg?

– Az első hat hónap bevételei alapján úgy számolom, hogy hat-hét év.

– Garancia?

– No, menjünk csak beljebb...

A már említett Monroe-relikviák mellett a kor legmodernebb jeleit hordozó bútorok, neves kárpátaljai grafikusok és festők alkotásaival díszített falak, finom színek, ízléses tónusok és a mindenütt elegáns padlóburkolat biztosítják a helyiségek kellemesen vonzó miliőjét. Még a laikus sem tagadhatja, avatott kezek munkáját tükröz itt minden egyes részlet. Tagadhatatlanul dicsérik összeállítójukat, összeválogatójukat.

– Kati lányom képzőművészetit végzett, az ő érdeme – mutat körbe büszkén a papa.

– Ettől még nem lakik jól a vendég. Legfeljebb a szeme – jegyzem meg picit epésen, de a világért sem bántó szándékkal. Egy hullámhosszon vagyunk, István veszi is a lapot.

– Persze, én is megtanultam a vendéglátás aranyszabályát: pompás ízek, alacsony áron! Ennek szellemében dolgozik a csaknem 20 fős csapat. A menü változatos, a vendég kívánsága szerint a legfinomabb ínyencségekkel megspékelve! Kitűnő szakácsok, kitűnő fogások!

Mi már az elején megmondtuk: izgató, forró és máig csábító! Vagy ezt Monroe-ra mondtuk? Nem, az ungvári Marilyn pizzériára. Amelyet az említetteken kívül még azért is érdemes felkeresni, mert előre sose tudhatja a vendég, hogy az ínycsiklandozó falatok mellé mikor kap itt bónusz sört és pizzát, esetleg egyéb árengedményt.

Nigriny Szabolcs