Szörnyű rémálmom volt. Hétfő reggel... Felébredtem és pislogva kibóklásztam a fürdőszobába. De hiába tekertem el a vízcsapot, az csak böffentett egyet és egy hosszú sóhajtás kíséretében elhallgatott. A fogkefét dolgavégezetlenül tettem vissza a pohárba egy ejnye- bejnye kíséretében. Amikor a vésztartalékul szolgáló vizesfazék alján koppant a csésze, már tudtam, hogy nagy baj van: kávét sem tudok főzni. Mire idáig értem, tudatalattim önkéntelenül visszarántott a valóságba. Felébredve tudatosult csak bennem igazán, álmom sajnos nem fikció: elmémben a beígért szörnyű valóság rémképe jelent meg.

Mielőtt valaki azt hinné, még mindig félálomban hablatyolok, elmondom, miről van szó. Júliusban Ungváron és Munkácson elzárják a vízcsapokat.

Már megint ijesztget a vízfelügyelőség... Eddig is csak figyelmeztetésre futotta a bátorságából... Úgysem zárja el, mert víznek lennie kell és punktum – szinte hallom, ahogy emígyen okoskodik most az olvasók hitetlenebb része. Pedig az Ungvári Vízművek igazgatójának hétvégi közleményéből úgy tűnik, a karhatalom, akarom mondani a vízhatalom ezúttal bekeményít. Eszerint, mivel a számos figyelmeztetés, felszólítás ellenére a lakosság még mindig hatalmas summával tartozik a szolgáltatónak, amennyiben az nem akar csődbe jutni, az adósokat lekapcsolja a víz és a csatornahálózatról is.

Két kézzel támogatom. Én, aki mindig időben igyekszem kiegyenlíteni a számláimat, nem értem, miért gondolják egyesek, hogy a víz ingyen is jár nekik. Érdekes, azt természetesnek tartják, hogy a kenyérért, húsért, cigarettáért, sörért fizetni kell. És az sem zavarja őket – sőt! –, hogy adósságukat az állam mindig a rendszeresen törlesztőkkel fizetteti meg: úgy, hogy árat emel. Sokan a betétkönyvekről kiegyenlített tartozások után kaptak vérszemet... De a józan ész mégis azt diktálja – a szolgáltatásért fizetni kell. Előbb vagy utóbb, így vagy úgy... Mert a betétkönyv is kiürül egyszer.

Csak a kilátásba helyezett kikapcsolás módja és kivitelezése rémiszt. Állítólag az Ungvári Vízművek szerződést kötött a hasonló profilú poltavai vállalattal: ennek különítménye júliusban két hét alatt kiiktatja az adósokat a hálózatból. Azért a poltavaiak, mert ők rendelkeznek a szükséges felszereléssel.

Egyfelől kíváncsi vagyok, hogyan jutnak majd be a szakemberek a célhelyszínre? Netalán abban reménykednek, hogy az adós tárt karokkal és ajtóval várja őket? Esetleg segítségül hívják a karhatalmat, mely majd erőszakkal hatol be a lakásokba? Azt is kétlem. Sajnos az érvényben lévő törvényeink ezt bírósági végzés nélkül nem teszik lehetővé.

Attól tartok, más megoldás nem lévén, majd egész lépcsőházakat, esetleg házakat fosztanak meg a tisztálkodási és egyéb lehetőségektől, amit viszont már két kézzel ellenzek. Miért szenvedjen egy egész tömbház mondjuk 10 notórius bliccelő miatt? Vagy lehet, hogy épp ez a cél? A felbőszült szomszédok vegyék saját kezükbe az irányítást és kényszerítsék fizetésre az adóst? Mégis hogyan? Fenyegessék? Verjék meg? Zárják be?

És még egy irreális momentum. Aki belátja, hogy víz nélkül mégiscsak képtelenség élni akár egy-két napig is, a tartozáson kívül elvileg 720 hrivnyát kell hogy leperkáljon a saját kiiktatásáért. És azért is, hogy visszakapcsolják.

Csak nekem tűnik képtelenségnek az ötlet, hogy az adóssal próbálják kifizettetni a szankciót? Azt hiszem, erre már most vizet ihat a vízmű. Persze, csak ha folyik a csapból...

Magyar Tímea