2006. május 30., kedd Országos közéleti lap II. évfolyam, 79. (141.) szám
Hirdessen Ukrajna egyetlen országos magyar lapjában
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum Főszerkesztő
A rabbi bírálja a pápát

Claudio Morpugno, az olasz zsidó közösség szövetségének elnöke szerint "zavarba ejtőek" a pápa lengyelországi látogatása alatt mondott kijelentései, mivel a katolikus egyházfő "egy kissé enyhíteni próbálta" a nácizmus szörnyűségét. Róma főrabbija, Riccardo di Segni "problematikusnak" nevezte a pápa kijelentéseit – adta hírül az MTI.

Az olaszországi zsidó vezetők elismerik ugyan a német pápa auschwitzi látogatásának szimbolikus értékét "a megbékélés útjának történelmi pillanatában", ám bizonyos kérdésekben csalódottságuknak adtak hangot.

Di Segni főrabbi úgy vélekedett, hogy XVI. Benedek felkiáltása ("Istenem, miért engedted meg ezt?") túlságosan Isten hiányára helyezi a hangsúlyt, nem az emberek hallgatására és felelősségére. Ugyancsak nem tartja meggyőzőnek a főrabbi a pápa magyarázatát a német nép felelősségét illetően, amelyből úgy tűnik, "mintha a német nép maga is áldozat lett volna, és nem tartozott volna az üldözőkhöz".

A judaizmus és a katolicizmus XVI. Benedek által óhajtott megbékéléséig "még hosszú út van hátra egy vitatott történetről folyó párbeszéd és egyetértés terén" – vélekedett végezetül Róma főrabbija.

Minden jog fenntartva © 2006 Kárpáti Igaz Szó