|
Szak-Tár
Virágok erkélyre, szobába...
A virágokkal túlzás nélkül állíthatjuk egész évben foglalkozni kell. A kiskertekben hagymáikat nem szedjük ki minden évben a földből, valamilyen módon mégis jelöljük meg őket. Miután ugyanis a leveleik leszáradnak, bizony könnyen előfordulhat, hogy megfeledkezünk róluk.
Ha netalán alacsony hőmérséklet várható éjjel, erkélyeink virágjait éjszakára fóliával takarjuk le. A növényeket az égtáj szerinti fekvéstől függően válogassuk össze. A begóniafélék például nem érzik jól magukat a déli napos fekvésben, viszont a muskátli, a petúnia éppen ezt szereti.
A szobanövények kihelyezésére akkor kerítsünk sort, ha a hőmérséklet 15 oC-fok fölé emelkedett. Ha viszont langyos eső esik amire az utóbbi napokban számos példa akadt , arra az időre feltétlenül helyezzük ki őket. A lágy vizet ugyanis a növények rendkívüli módon szeretik.
Az elkülönítésről
Nemcsak a frissen vásárolt állatokat kell néhány napig külön ólban, ketrecben, sőt, ha lehetséges, külön légtérben elhelyezni. Elkülönítőre az állattartás során bármikor szükség lehet. Az állattartó épületek kialakítása, berendezése során feltétlenül szánjunk egy kisebb helyiséget az esetleg előforduló beteg állatoknak is. Nemcsak azért, mert ha fertőző betegségről van szó, a többi is elkaphatja, hanem azért is, mert ilyen állapotban nyugalomra van szüksége. Jóval nagyobb a gyógyulási esélye, ha megóvjuk a társai csipdesésétől, lökdösődésétől, tiprásától. Elkülönítés esetén nagyobb figyelem, gondoskodás övezi, esetleg több alom, a többiekétől eltérő takarmány jut neki. Kezelésük, állatorvosi ellátásuk is könnyebben megoldható akkor, ha nincsenek az egészségesek között, meghúzódva a sarokban.
Az elkülönítésnek különösen fertőző betegség esetén egyébként csak akkor van értelme, ha ott más tisztító eszközöket használunk, mint az egészséges állatoknál. Fontos, hogy a takarmányt ne az elkülönítőn keresztül hordjuk az egészségeseknek. A beteg állatokkal való foglalkozás után mossunk kezet, s lehetőleg lábbelit is.
Pajzstetű-invázió
A terméssel megterhelt kajszibarackfák lehajló ágait támasszuk alá villáskarókkal. Az őszibarackfákat több jelentős kártevő: a keleti gyümölcsmoly hernyói, a kaliforniai és a szilvapajzstetű lárvái, a hamvas őszibarack levéltetvek és takácsatkák ellen szükséges ismét permetezni.
A kaliforniai pajzstetű lárvái ez idő tájt már javában rajzanak. Ezért fő gazdanövényeit: az almafát, a körtefát, a birset, a köszmétét, a ribizlit, a málnát és a cseresznyefát feltétlenül védeni kell. A későn érő, a cseresznyelégy által leginkább veszélyeztetett cseresznye- és meggyfákat minél hamarabb permetezzük le.
|