|
Várólistán Románia
"Bizonyos körökben" már meghozták a döntést Románia uniós csatlakozásának 2008-ra való halasztásáról, jelentette ki Adrian Severin román politikus.
Az Európai Parlamentben megfigyelői tisztséggel rendelkező politikus szerint a halasztás Románia csatlakozási szerződésének az újratárgyalását is eredményezheti.
A trojka a NATO-ba megy
Ukrajna NATO-tagságáról népszavazás dönthet ebben egyeztek meg a narancsos koalíció tagjai adta hírül az Ukrajinszki Novini.
Ez egyben azt is jelenti, hogy a szövetség megkötésére hivatott tárgyalások eredményességének útjából egy igen komoly akadály elhárult. Vaszil Onopenko azt is elmondta, hogy tovább folynak az egyeztetések. A Julija Timosenko Blokk képviselője szerint más külpolitikai kérdések mellett a belpolitika témaköre, ezen belül az államigazgatás struktúrája, a koalíciót alkotó erők vezetőinek kormányzati szerepvállalása vár még megoldásra.
Átadták az első mini erőművet
Bár vidékünk rendkívül gazdag folyóvizekben, hasznosításukon csak az utóbbi években kezdtek el gondolkodni.
Igaz, az ötvenes években még mintegy harminc kis vízerőmű szolgáltatott áramot a közelükben lévő települések számára. Ám ezeket a létesítményeket a szovjet gigantománia sorra megsemmisítette. Az újabb, hosszú távú tervek szerint viszont a hegyvidék folyóin több mini vízerőművet kell építeni, amivel fedezni lehet a megye elektromosenergia-szükségletének jelentős részét. A terv első állomásaként az elmúlt hétvégén a rahói járási Bilin közelében adtak át egy mini erőművet. A gyorssodrású hegyi folyón épült, egyelőre csak 630 kilowatt teljesítményű áramfejlesztő nem igényelt duzzasztóművet. A terv szerint az erőmű évi kapacitása eléri majd a 4,3 millió kilowattórát.
Joszip Szlivka, a Zakarpatobl- energo Rt. helyettes igazgatója újságírók előtt elmondta, hogy komoly lehetőségeket látnak az energiaszükséglet kielégítésére a mini erőművekben. Egyre inkább megérni látszik a Tiszán tervezett erőmű építése. A legnagyobb folyónk erejének hasznosítása révén Kárpátalja nem szorulna elektromos energia behozatalára.
Büntetett a monopolellenes bizottság
Büntető szankciókat alkalmazott egyes üzemanyag-forgalmazó cégekkel szemben a megyei monopolellenes bizottság. A vidékünkön több töltőállomást üzemeltető cégek ugyanis a konkurenciát szabályozó jogszabály 50. cikkelye 12. pontjába ütköző törvénysértést követtek el, amikor engedély nélkül vettek bérbe a megye területén 12 töltőállomást. A cégeket összesen 104 ezer hrivnya pénzbírsággal sújtották.
Kék láng Csertésen
Sokévi várakozás után végre eljutott a vezetékes gáz az ungvári járási Csertésre is. A főcsapot megnyitó Mihajlo Fedinec, a járási tanács elnöke elmondta, hogy ezúttal 270 újabb család otthonában lobbanhat fel a kék láng. Az év végéig a környező településekre is eljut majd a földgáz, ígérte.
Csőtörés Ungváron
A megyeszékhely Junyiszty Sportcsarnok melletti lakónegyedének tagjai tegnapelőtt csőtörés miatt bosszankodtak. Jurij Omeljanenko, az Ungvári Vízművek igazgatója lapunk érdeklődésére elmondta, hogy a kellő műszaki technikával felszerelt, hat szakemberből álló operatív javítóbrigád két és fél órás munkájának köszönhetően elhárították a hibát és a lakásokban délután már zökkenőmentes volt a vízszolgáltatás.
Halálos áramütés
Tragikus kimenetelű balesetet szenvedett egy 52 éves férfi Volócon. A szerencsétlenség saját családi házában érte, amikor az otthona elektromos vezetékeiben keletkezett műszaki hibát próbálta kijavítani. Az áramütés következtében sokkos állapotba került, kórházba szállították, másnap azonban belehalt sérüléseibe.
Modern bankrabló
A szélhámosok újabban a bankokra vetették ki a hálójukat. A megyeszékhelyen az egyik kft. 34 éves igazgatója a múlt évben hamis okmányok révén vett fel egy bankfiókban 37 000 hrivnya összegben hitelt. A törlesztésről azonban megfeledkezett, s mára több mint 58 ezer hrivnyával adósa a banknak.
Bezárták az Akadémiát?
Az oktatási és tudományos minisztérium égisze alatt működő Állami Akkreditációs Bizottság április 21-én kelt rendele alapján öt felsőoktatási tanintézettől vonta meg a működési jogot. Közte a Régióközi Vezetőképző Akadémia (MAUP) Kárpátaljai Fiókintézetének licencét is. Ennek értelmében az Avgusztin Volosin nevét viselő főiskola nem hirdethet felvételit a következő szakokra: politológia, filológia, pszichológia, szociológia, banki ügyintézés, marketing, szervezetek menedzselése, jog, vállalatok vezetőinek képzése, könyvelés, számvitel, illetve pénzügyvitel.
Kijevben is népszerűek vagyunk
Pontosabban az ungvári Kárpáti Kiadó könyvei. A hagyományosan májusban megrendezett idei könyvfesztiválra 120 kiadó nevezett be, köztük a hatvanéves múltra visszatekintő Kárpáti Kiadó is. Az Ukrajna legjobb könyvei vetélkedőn öt kategóriában vittük el a pálmát. Köztük van a Kárpátalja természetvilágát bemutató Varázslatos Kárpátok c. fotóalbum, illetve a két nyelven, ukránul és magyarul kiadott Tarasz Sevcsenko Kobzos c. műve. Érdekes módon a kijevi bemutatón a legtöbbet a magyar kiadványokból adták el. Szalai Borbála és Deák Ferenc gyermekkönyveit még azok is megvásárolták, akik csak ismerkednek a magyar nyelvvel, nyilatkozta Borisz Kusnyir, a Kárpáti Kiadó főszerkesztője.
Nagybégányi falunap
Falunapot tartottak vasárnap a beregszászi járási Nagybégányban, ahol Hánka Dezső polgármester és Németh Károly, a Heves megyei Bakonytamási polgármestere írt alá együttműködési szerződést. Sajnos, az időjárás nem kedvezett az ünnepségnek, hiszen csak délután állt el az eső. Így a vendégeket a helyi iskolában köszöntötte a település vezetője.
Délután a stadionban folytatódott a vigalom.
Despotizmus fenyeget
Ukrajnában komoly problémát okoz a tekintélyelvűség jelentette ki Szerhij Holovatij.
Az igazságügy-miniszter még ennél is veszélyesebbnek tartja, hogy egyre terjed a bírói despotizmus. Ez a jelenség az igazságszolgáltatás megbénításával, a jogi struktúrák hitelének devalválódásával fenyeget idézi a politikust az UNIAN.
Holovatij kijelentette: részben egyetért Volodimir Litvinnel. A volt házelnök szerint a bíróságok hatalmaskodása már olyan mértékű, hogy valós veszélyt jelent nemzetbiztonsági szempontból. A miniszter mindezt Viktor Juscsenko elnök fiának viselt dolgait kommentálva nyilatkozta.
Az ügyész vádolja a minisztert
Jurij Hajszinszkij hazugsággal vádolja a belügyminisztert adta hírül a Szehodnya című országos napilap.
Kijev megye ügyésze szerint Jurij Lucenko következetesen elferdíti az Olekszandr Kuzovkin ügyével kapcsolatos tényeket, mi több, eltitkolja azokat a bizonyítékokat, melyek alátámasztják Viktor Juscsenko fiának bűnrészességét. Mint ismeretes, egy "kaukázusi férfit" azzal vádolnak, hogy bántalmazta a boriszpili kerületi ügyészt.
|