|
Néhány sorban
Varsó. Lengyelországban a pápa.
XVI. Benedek pápa saját szavai szerint azért fog imádkozni auschwitzi látogatásán, hogy "gyógyuljanak be a múlt sebei". "Isten arra szólít fel, hogy bocsássunk meg egymásnak" mondta az egyházfő Lengyelországba érkezésekor a varsói repülőtéren. Kevéssel korábban, még Rómából való elutazásakor kijelentette, meg akarja tudni vasárnapra tervezett auschwitzi látogatásán, miként volt lehetséges, hogy az ember annyira mélyre tudott süllyedni, hogy lábbal tiporta mások emberi méltóságát. Kifejezte reményét, hogy "teret hódít egy új emberiesség, amely megakadályozza a jövőben az ilyen eseményeket".
Ankara. Forródrot.
Forródrót létesül hamarosan Görögország és Törökország között, hogy elkerülhetőek legyenek az olyan balesetek, mint amilyen a héten történt az Égei-tenger felett két vadászgéppel közölte Ankarában a török külügyminiszter. Kuvaiti kollégájával tartott közös sajtóértekezletén Abdullah Gül hangoztatta, hogy a közvetlen távközlési kapcsolat egyik végpontja a török légierő Eskisehirben, a másik pedig a görög légierő Larisszában lévő műveleti központjában lesz. A forródrót létesítése részét képezi azoknak az intézkedéseknek, amelyeknek célja véget vetni az Égei-tenger feletti légtér kölcsönös megsértésének.
|