|
Diplomás munkanélküliek
Kereskedő kerestetik
Mostanában, különösen így tanév végén, gyakran találkozunk csellengő fiatalokkal, akiknek a szemében tanácstalanság ül. Nem tudnak mit kezdeni önmagukkal. Az ok egyszerű: zsebükben ugyan ott lapul az érettségi bizonyítvány vagy az egyetemi, főiskolai diploma, de ez számukra sovány vigasz, mert sehol sem tudnak elhelyezkedni, s még csak kilátásuk sem mutatkozik erre.
Mint az Oszvita Ukrajini c. országos lap egyik cikkéből kiderül, országszerte nyugtalanító a helyzet a fiatalok foglalkoztatottsága körül. A parlamentben bizonyára nem véletlenül került megvitatásra az a törvénytervezet, amely a fiatalkorúak és az idén végzett diplomás szakemberek munkába való elhelyezkedéséről szól.
A törvénytervezet értelmében az állam minden pályakezdő fiatal szakember foglalkoztatásáért fizetni fog a vállalatoknak és cégeknek.
Amíg a honatyák azon törik a fejüket, honnan is teremtsék elő a törvénytervezetre az anyagi hátteret, vagyis a pénzt, addig több ezer ifjú ember és persze a szüleik inkább azon töprengenek, hogy hol találjon munkát a fiatal. Mert hiába kapja kézhez a szakvégzettségét igazoló diplomáját, ha nem tud sehol sem elhelyezkedni. Ma már senkit sem lep meg, ha felszolgál a könyvtáros, piacon árul a tanító, vagy uborkát termeszt a mérnök.
Az Ungvári Nemzeti Egyetemen a medikusok kivételével senki sem kap célvezénylést, nyilatkozta Ljubomir Belej rektorhelyettes. De ott is csak az ösztöndíjasokat irányíthatják a kijelölt munkahelyre. A legszerencsésebb helyzetben a mérnöki kar végzősei vannak, akiket az Eurocarral kötött szerződésnek köszönhetően biztos állás vár.
A mi végzőseinknek nincsenek elhelyezkedési gondjaik, mert tanintézetünk 162 kereskedelmi és vendéglátóipari egységgel áll szerződésben nyilatkozta az igazi Kárpáti Igaz Szónak Viktor Koscsak, az Ungvári 20. Sz. Felsőfokú Kereskedelmi és Vendéglátóipari Líceum igazgatója.
Aki a diploma kézhezvétele után nem talál a szakmájának megfelelő pénzkereseti lehetőséget, élhet a Megyei Foglalkoztatási Központ által nyújtott szolgáltatással, amely ingyenesen vehető igénybe. Más kérdés, hogy a négy évig tanuló ifjú zenész vagy koreográfus akar-e kesztyűt, illetve férfialsót varrni...
F. A.
|