2006. május 25., csütörtök Országos közéleti lap II. évfolyam, 75-76. (137-138.) szám
Hirdessen Ukrajna egyetlen országos magyar lapjában
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum Főszerkesztő
Király Gábort az Arsenal akarja

Király Gábor a múlt héten közölte a Crystal Palace menedzserével, Iain Dowie-val, hogy távozni kíván a csapattól, mivel a dél-londoni klub nem tudott visszakerülni a Premier League-be, a magyar válogatott kapus pedig szeretne ismét az angol első osztályban védeni. Angol forrás szerint egy igazi sztárcsapat már ki is nézte magának a 30 esztendős légióst: a Bajnokok Ligája-ezüstérmes Arsenal szakvezetője, Arséne Wenger Királyt klubtársával, a gólzsák Andy Johnsonnal együtt szerződtetné.

A South London Press szerint a kapus ügynöke az átigazolási ügyben már meg is tette az első lépéseket: "Gábor távozni akar a csapattól, bármely együttes bejelentkezhet érte, erről tájékoztattam is minden Premiership-klubot. Angliában szeretne maradni, de természetesen más európai érdeklődőket is meghallgatunk. Beszéltem a Palace vezetőivel, akik megértik a helyzetét, és úgy érzem, meg tudunk majd egyezni a kivásárlási áráról is. A klubnál egyetértettek azzal, miszerint Gábor tavaly rendkívül lojális volt, amikor követte csapatát a második vonalba."

Minden jog fenntartva © 2006 Kárpáti Igaz Szó