|
Parlamenti nyitány kérdőjelekkel
Kormányra várva 2 hónapja tartanak a koalíciós egyeztetések
Kérdőjelek sokaságát kell kiegyenesítenie az V. összehívású Legfelső Tanácsnak. Az ehhez vezető út kapuját hivatalosan ma nyitják ki. Érthetőbben fogalmazva: ma tartja első, alakuló ülését az új ukrán törvényhozás.
A rádába bejutott öt politikai párt és tömörülés Régiók Pártja (186 hely), Julija Timosenko Tömb (129), Mi Ukrajnánk (81), Ukrán Szocialista Párt (33) és az Ukrán Kommunista Párt (21) a március 26-i választások óta eltelt két hónap során képtelen volt dűlőre jutni abban, hogy kik alkotják majd a koalíciós többséget, s ki(k) kényszerül(nek) ellenzéki szerepre. Eleinte biztosnak tűnt, hogy a narancsos tábor tagjai BJUT, Nasa Ukrajina, szocialisták hamarjában megegyeznek, s ellenzékiségbe szorítják a parlamenti választáson győztes Régiók Pártját. Erre utalt az április 13-án megkötött, a demokratikus erők koalíciójáról szóló jegyzőkönyv is. Az elmúlt hetekben viszont mind több olyan értesülés látott napvilágot, miszerint a nasások meggondolták magukat, s inkább a 186 mandátummal rendelkező régiósokkal kötnének szövetséget. Az esetleges nagykoalíció lehetőségét vetítette elő az a tény is, hogy néhány megyében és nagyon sok járásban, valamint városban nagykoalíciót teremtett az előbb említett két politikai erő. Gyakorlatilag ez történt a kárpátaljai megyei önkormányzatban is. Elemzők mindezt egyfajta "beetetésnek", szondának tekintették. Nyilvánvalónak tűnhetett ugyanis, hogy a két párt legfelső szintű vezetése arra volt kíváncsi, hogy az alsó szinteken teremtett nagykoalíciónak milyenek lesznek a visszhangjai. Ugyan kisebb-nagyobb felháborodások, kritikák elhangzottak, de néhány nap múltán ezek lecsengtek. Leginkább a Timosenko Tömb képviselői tiltakoztak, s a mai napig ellenzik a nasás-régiós házasságot. A forradalom hercegnője nap mint nap emlékeztet: bezzeg ő még a választások előtt figyelmeztetett a Mi Ukrajnánk "hazaárulására". Sok a kérdőjel, de az biztos, hogy amennyiben mégis megszületik az elnökhűnek mondott Mi Ukrajnánk és a 2004-es államfőválasztás vesztese, Viktor Janukovics vezette Régiók Pártja alkotta frigy, abból kimarad Julija Timosenko tömörülése. A szocialisták viszonyulása már nem ennyire egyértelmű. Olekszandr Moroz hívei kétségtelenül jobban örülnének a narancsos trojka szövetségének, de a pártvezér néhány korábbi félmondatai azért arra is utalnak, hogy ők végső esetben hajlandóak újragondolni az eredeti koalíciós megállapodás-tervezetet. A lassan már maratonira nyúló belpolitikai kormánykereső történetben a látszat ellenére mégis a Mi Ukrajnánk van a legelőnyösebb pozícióban. A lehetséges változatok közül ők ugyanis mindegyikben benne vannak. 81 képviselői helyükkel egyszerűen megkerülhetetlenek a parlamenti többség kialakításánál. Csak abban az esetben maradhatnának ki az új kormányból, ha a BJUT és a Régiók Pártja koalícióra lépne. Márpedig jelenleg ez az egyetlen olyan párosítás, ami biztosan kizárható.
Sokak szerint könnyen elképzelhető egy olyan változat is, hogy az áprilisi koalíciós jegyzőkönyv alapján mégis megalakul a BJUT, a Mi Ukrajnánk és a szocialisták alkotta koalíció. Ebben az esetben minden bizonnyal Timosenkóé lesz a miniszterelnöki poszt. Csakhogy... Kormányzása ezúttal sem lesz hosszú életű. Jól emlékezhetünk még arra, hogy 2005 szeptemberében miért is kellett mennie a csinos politikus asszonynak. A hatalmi viszálykodások, a gazdasági-szociális kudarcok miatt. A narancsos tábor tagjai között a nézetkülönbségek most minden korábbinál nyilvánvalóbbak, az országban egyre hangosabb a polgárok elégedetlensége. Gazdasági elemzők szerint az előttünk álló nyár drágulások sorozatát tartogatja számunkra. Ezek tudatában biztosra vehető, hogy eleve bukásra van ítélve a narancsos trió koalíciója. S ebben az esetben jöhetne képbe az egykori miniszterelnök. Viktor Janukovics a fentebb vázolt koreográfia szerint a kormányfőként másodszor is megbukó Timosenkótól úgy vehetné át a kormányzást, hogy az ország már átesett az elkerülhetetlennek látszó áremelkedéseken, azaz aránylag nyugodtan láthatna hozzá a vezetéshez.
Persze az is elképzelhető, hogy a legvalószínűbb változatok egyike sem jön be, ugyanis a hazai politikum az elmúlt két hónapban majdhogynem naponta szolgáltatott kisebb-nagyobb meglepetést.
Visszatérve a mai alakuló üléshez. A napirendet kidolgozó parlamenti munkacsoport egyik tagjának, Jurij Kljucskovszkijnak (Mi Ukrajnánk) a tájékoztatása szerint létrehozhatják a parlamenti bizottságokat. 29 felállításáról dönthetnek ma. Az elképzelések szerint továbbra is megmarad az emberi jogi és kisebbségi bizottság. Leköszön a Jurij Jehanurov vezette ideiglenes kormány, de az új kabinet felállításáig ügyvivői testületként mégiscsak tovább kormányoz...
Dunda György
|