|
Kiskereskedelem és a szupermarketek
Minden negyedik tönkremegy
2006 elején a hivatalosan iktatott adataink szerint Kárpátalján összesen 1022 jogi személy folytatott kiskereskedelmi, illetve vendéglátóipari tevékenységet.
Ami általánosan is megfigyelhető a megyében és immáron kijelenthető, tendenciává is vált, hogy ezen személyek száma folyamatosan csökken. Míg a vendéglátóiparban 72-en, addig a kiskereskedelemben 237-en hagyták abba ténykedésüket.
Minden jel szerint az okok az üzletág veszteségeiben keresendők. Egyre többen tapasztalják azt, hogy eredeti elképzeléseik nem válnak valóra, vállalkozásuk nem képes megállni a saját lábán, nem termel nyereséget, ezért inkább feladják a szélmalomharcot és felajánlják másoknak, vagyis bérbe adják létesítményüket.
A 2005 szeptemberében végzett felmérés szerint a kárpátaljai kiskereskedelmi láncolat összterülete 150 ezer négyzetmétert tett ki. 3629 üzlethelyiségből és 4155 pavilonból állt. Ugyanez a vendéglátóiparnál 64 ezer 500 férőhely, illetve 2071 objektum.
Jelenleg 2130 hivatalosan is bejegyzett kiskereskedői elárusítóhelyet számlálunk a megyében, melyek közül 1628 üzlethelyiség (összterületük 131 ezer négyzetméter), 502 pedig fűtött, illetve fűtetlen pavilon.
Amennyiben a kiskereskedelem arculatát és választékát mérlegeljük, azok az egységek képezik a túlsúlyt, amelyek vegyeskereskedelemmel foglalkoznak, vagyis az általánosan népszerű ABC-k, ahol szinte minden alapvető árucikk megvásárolható. Mindenképpen az élelmiszereket árusító üzletek dominálnak, az ipari és egyéb szaküzletek száma elenyésző.
A vendéglátóipar jelenleg 829 hivatalosan beiktatott egységet számlál a megyében. Az összesített férőhelyek száma 37 ezer 500. Szakosodásukat tekintve többségük kávézó és italkimérés, magyarán kocsma, 7,2 százalékuk étterem, 10,9 százalékuk pedig talponálló.
Még viszonylag friss jelenségnek tekinthető Kárpátalján a szupermarketek megjelenése és elterjedése, amelyek egyre inkább kiszorítják, sőt, ha merész is a kijelentés, de megölik a kiskereskedőket, viszont általuk korszerűbbé válik a kiszolgálás és bővül a választék, valamint, ami szintén nem lényegtelen, csökkennek az árak. Hogy ez mennyire egészséges, arról még korai lenne vitát nyitni, ám az kétségtelen, hogy néhány éven belül erre a kérdésre is pontos választ kapunk.
Tetyana Tihomirova,
a Megyei Statisztikai Hivatal osztályvezetője
|