|
Kulcslyuk
"A fej úgyis oda fordul, ahová a nyak akarja"
A közéletben szerepet vállaló, a közösségért érdemben munkálkodó, sokak által vagy csupán szűk környezetben ismert, de tisztelt és megbecsült emberek gyakran fejtik ki szakmai álláspontjukat, mondják el véleményüket az írott és elektronikus médiában. Sokkal kevesebbet, olykor szinte semmit sem tudunk viszont magánéletükről. Kulcslyuk című rovatunkban épp ezért kicsit másképp faggatjuk őket...
A Tiszahát apraja-nagyja Vicusnak ismer, holott Andzselikának kereszteltek. Miért?
Amikor megszülettem, anyukám kardoskodott az Andzselika mellett, de nagymamám nem tudta kimondani az akkoriban hadd ne mondjam, hány éve nagyon egzotikusan hangzó nevet, ugyanakkor kedvenc regénye volt az Egri csillagok, és a regény főhősnőjének tiszteletére Vicusnak kezdett becézni. Észre sem vettem és már a barátok, szomszédok is így szólítottak. Rám ragadt e becenév és mára megszerettem.
Nagymamád sejthetett valamit, mert a tűzről pattant magyar menyecske tipikus képviselője lett belőled. Odahaza ki viseli a nadrágot?
Szerintem egy jól működő házasságban a férfi a család feje. A feleség elégedjen meg a nyak szerepével, hiszen a fej úgyis oda fordul, ahová a nyak akarja. De a viccet félretéve, Palcsival, a férjemmel demokratikus elvek alapján vezetjük a családi vállalkozásunkat, mindenben közösen döntünk.
Romantikusnak tartod magad? Szeretsz álmodozni?
Annyira vagyok romantikus, mint minden nő, de álmodozni nem szoktam. Igazság szerint sem időm, sem lehetőségem a cukormázas álmokra, hiszen minden időmet kitölti a négy gyerek és a család.
Hogyan jut időd mindenre?
Rengeteget köszönhetek anyukámnak, aki elképesztő munkabírással vezeti a háztartást, a gyerekek között pedig van egy olyan "munkamegosztás", hogy a nagyok odafigyelnek a kicsikre, sőt a házi munkába is besegítenek.
Van valami, amit nem kedvelsz?
Az egész családom állatbarát. Nekem ugyan a kutyák a kedvenceim, de a gyerekeim ékszerteknősöket tartanak. Ezek a fura hüllők nem lopták be magukat a szívembe, nem tudok megbarátkozni velük.
Kiváló fodrászként tart számon öt falu. Hol tanultad a szakmát?
Soha, sehol, senki nem tanított a frizurakészítésre. Minden szakmai trükköt egyedül sajátítottam el. Mind a mai napig alaposan átböngészem a különböző fodrász- és kozmetikai katalógusokat, ha valami szépet találok, azt megpróbálom elkészíteni. Általában sikerülnek a próbálkozásaim. Legalábbis eddig még senki sem panaszkodott, hogy elrontottam a frizuráját.
Volt valamilyen extrém és vadító igénye valamelyik ügyfelednek?
Az esküvői frizurák esetében szoktak különleges igényeik lenni a hölgyeknek és igen, volt olyan menyasszonyi kontyom, amit többféle színárnyalatra festve nagyon extravagáns módon kellett "összeraknom". Leírni, elmondani nem tudom, látni kellett volna, hogyan nézett ki. Majd három órát dolgoztam rajta.
Ha egy jó tündér teljesítené a kívánságodat, mit kérnél?
Jó egészséget, és azt, hogy az életünk a megszokott mederben folyjék tovább.
Matúz István
Névjegy:
Név: Gődi Andzselika
Foglalkozása: fodrász-kozmetikus-boltos vállalkozó
Családi állapota: négy gyermek édesanyja
Kedvenc virága: rózsa
Hobbi: aerobic
Kedvenc állata: kutya
Kedvenc színe: rózsaszín
|