2006. május 18., csütörtök Országos közéleti lap II. évfolyam, 71-72. (133-134.) szám
Hirdessen Ukrajna egyetlen országos magyar lapjában
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum Főszerkesztő
Szélrózsa
Integráció és autonómia

Az erdélyi magyarságnak az Európai Unión belül nagyobb lehetősége van az autonómia kiteljesítésére. Az integráció és az autonómia ugyanis a látszat ellenére nem egymást kizáró, hanem épphogy szervesen összefüggő fogalmak – hangsúlyozta Markó Béla miniszterelnök-helyettes a Szatmárnémetiben zajló nemzetpolitikai tanácskozáson. A nyolcadik alkalommal megrendezett Jakabbfy-napok keretében tartották meg a hagyományos nemzetpolitikai konferenciát, amelyen számos politikus, politológus és történész értekezett a határon túli magyarság sorskérdéseiről, a nemzetpolitika jelenkori vetületeiről. A rangos eseményen a szövetségi elnök mellett többek között jelen volt és előadást tartott Komlós Attila, a HTMH elnöke, Varga Attila képviselő, Pomogáts Béla irodalomtörténész, Jeszenszky Géza volt külügyminiszter, Törzsök Erika és Bárdi Nándor szociológusok, valamint a határon túli magyar közösségek több neves képviselője is. Az RMDSZ elnöke úgy értékelte, a magyar közösségek egyszerre tűzték ki célul az integrációt és az autonómiát, e döntés megalapozottságát pedig az Európai Unióban jelenleg zajló folyamatok is bizonyítják: a gyorsuló világ kihívására ugyanis a jelek szerint az Unió a döntési mechanizmus központosításával és a régiók önállóságának erősítésével válaszol.

Katona Tamás történész úgy vélte, a magyaroknak le kell mondaniuk a sérelmi politizálásról, emiatt ugyanis a magyar politika a többiekkel szemben mindig is lépéshátrányban volt. Úgy értékelte, a határon túli magyarság számára rendkívül káros volt a magyarországi belpolitikai szembenállás exportálása.

Magyar érdek – szlovák választás

Tízszázalékos választási eredményt remél a szlovákiai magyar pártkoalíció, hogy kellő súllyal érvényesíthesse kisebbségi és térségfejlesztési érdekeit.

 Révkomáromban tartotta programalkotó közgyűlését és kampánynyitó rendezvényét a Magyar Koalíció Pártja. Bugár Béla pártelnök a rövidesen befejeződő négyesztendős megbízatási időszakot értékelve kifejtette: ma már sokan természetesnek veszik, hogy két éve megnyitotta kapuit a Selye János állami magyar egyetem, hogy a hivatalokban magyarul is lehet beszélni, hogy a dél-szlovákiai települések fejlesztésére, továbbá a magyar tannyelvű iskolák épületeinek és taneszközeinek korszerűsítésére, valamint a kisebbségi kultúrák támogatására állami és brüsszeli forrásokból egyaránt sok milliárd korona jutott. Mindez azonban nem ment simán. A sok évtizedes mulasztások miatt súlyos hátrányba került térségeknek a fokozatos felzárkózása elsősorban azért kezdődött el, mert az MKP tagja a kormánykoalíciónak. Bízvást kijelenthetem, hogy a magyar párton kívül más szlovákiai politikai tömörülés nem vállalja fel a dél-szlovákiai régió érdekképviseletét – mutatott rá a pártelnök. A jóváhagyott választási programban kiemelt feladatként szerepel ennek az országrésznek a további gazdasági fejlesztése, valamint a szlovákiai magyarság azonosságtudatának megőrzéséhez, szellemi és anyagi gyarapodásához szükséges lehetőségek megteremtése. Ezért szorgalmazza a magyar párt a Pozsonyt Kassával a déli országrészen keresztül összekötő gyorsforgalmi út mielőbbi megépítését.

Minden jog fenntartva © 2006 Kárpáti Igaz Szó