|
"Ukrán" acélóriás Záhonyban
Az ukrán alapítókkal is rendelkező svájci illetőségű Vorskla Steel AG és a Magyar Gazdasági és Közlekedési Minisztérium illetékesei kézjegyükkel szentesítették azt a szerződést, amely szerint 2009 végéig egy acélóriás épül meg az ukránmagyar határ melletti Záhonyban.
A megvalósításra váró projekt tervezett értéke 300 millió euró. Az építkezésnek még ebben az évben, pontosabban 2006 második felében meg kell kezdődnie. A gyár tervezett kapacitása évi 2,5 millió darab melegen hengerelt acéllemez, melynek összértéke a mai piaci árak mellett 1 milliárd euró.
Az ukrán résztulajdon igazgatója, Andrij Drohobickij a következőkkel magyarázta, hogy Ukrajnának miért is érdemes beszállnia ebbe az üzletbe:
Az Európai Unió országaiba irányuló ukrán acélexport behatárolt korlátok között mozog. Éppen ezért ésszerű, hogy az acélgyártást megpróbáljuk legalább részben az EU területén végezni. Ennek logikája a következő: a lemezbugákat gyártó részleg működéséhez a nyersacélt Poltava megyéből, Komszo-molszkból, a Vorszklasztal szállítja majd Záhonyba, a késztermék értékesítése pedig az uniós országokban történik.
Természetesen azzal, hogy a gyártmányok kimondottan csak komszomolszki alapanyagból készülnek majd, sem a Vorskla Steel AG, sem a Vorszklasztal tulajdonosai nem számolnak, a beszállítók bármely európai országból, köztük Oroszországból is érkezhetnek, tette hozzá Andrij Drohobickij.
Egyébként Záhonyra azért esett a választás, mert ez a térség Csappal kiegészülve egyre frekventáltabb közúti, vasúti és a jelek szerint folyami közlekedési csomóponttá is válik. A most aláírt szerződés nem jelenti azt, hogy 2009-ig újabb befektetők nem kapcsolódhatnak be a projekt megvalósításába.
(n. sz.)
|