Úgy adódott, hogy azon a napon az egészségügyi intézmény kapuján kilépve az ott várakozó taxihoz léptem. A gépkocsira könyöklő sofőrtől megkérdeztem, hogy vállal-e fuvart, majd miután bólintott, beültem.

Ott, annak rendje és módja szerint megmondtam úticélomat. A középkorú sofőr ismét bólintott, de indulás helyett egy tollat nyomott a kezembe, és a műszerfalon lévő írótömbre mutatott. Nagyon bárgyú képet vághattam, mert kissé türelmetlenül jelezte, hogy írjam fel az útirányt. Furcsállottam a dolgot, s arra gondoltam, hogy ez egy elővigyázatos társaság, többszörösen bebiztosítja magát, hogy sofőrjeik ne furikázzanak a saját szakállukra. A nagy sietségben meg sem néztem, melyik társaság jelzése van a kocsin. A gépkocsivezetőnek meg biztosan hangszálgyulladása van, azért nem beszél. Ette fene, sietek, induljunk már! Felírtam hát a címet. A "Kuda" felirat alatt negyedik vagy ötödik lehettem a listán.

Szótlan sofőröm most elém tette a tarifát tartalmazó listát, s rábökött egy rubrikára, amelyben az én útvonalam ára szerepelt. Ekkor belémhasított a felismerés: siketnéma a gépkocsivezető! Körülnéztem, hogy nem egy kandikamerás műsornak vagyok-e az áldozata, de semmi jel nem utalt erre. Annyira megdöbbentem, hogy még a dupla tarifára is rábólintottam. Mikor első megrökönyödésemből felocsúdtam, azon kezdtem töprengeni, hogy miként jelezzem, ha útközben valaki ránk dudál, vagy valami szokatlan történik a déli csúcsforgalomban. Hogyan kell ilyen helyzetben viselkedni? Teljesen tanácstalan és rémült voltam. Szerencsésen megérkeztünk, s én megkönnyebbülve szálltam ki a kocsiból...

Az eset azóta sem hagy nyugodni. Bevallom, előbb nagyon mérges voltam. Az illetékes hatóságokat okoltam, akik fűnek-fának jogosítványt és taxizásra feljogosító engedélyt adnak. Ezzel pedig kockáztatják a gépkocsivezető, az utas és a forgalom résztvevőinek életét. Dühös voltam a taxisra is, aki felelőtlenül belevág egy ilyen vállalkozásba. Majd lassan megnyugodtam, s ma már másként látom a dolgot.

Miért lenne a taxis a hibás? Azért, mert nem várja otthon ölbe tett kézzel az alig valamire elég rokkantnyugdíját? Valamiből meg kell élnie egy életerős férfinak, s a családot is el kell tartania. Azért lenne vétkes, mert nem lopni megy vagy kéregetni, hanem tisztességes munkából akar megélni? Hol vannak az illetékesek, akiknek kötelességük lenne munkahelyeket teremteni a fogyatékkal élők számára is? Ja, hogy még az egészségeseknek sem tudnak! Ez igaz... Ha nincs munka, nincs pénz... Hogy ez nem mindenkire vonatkozik? Ez is igaz. Akkor ki is a hibás? Szerintem egyértelmű: azok, akik ilyen helyzetbe kergetnek egy rokkant embert. S míg ezt nem látják be a "nagyok", a törvénycsinálók és csinovnyikjaik, addig marad a kényszervállalkozás egészségesnek és rokkantnak egyaránt. Az utas pedig kapaszkodjon erősebben, ha jön a kanyar...

Varga Márta