A közéletben szerepet vállaló, a közösségért érdemben munkálkodó, sokak által vagy csupán szűk környezetben ismert, de tisztelt és megbecsült emberek gyakran fejtik ki szakmai álláspontjukat, mondják el véleményüket az írott és elektronikus médiában. Sokkal kevesebbet, olykor szinte semmit sem tudunk viszont magánéletükről. Kulcslyuk című rovatunkban épp ezért kicsit másképp faggatjuk őket...

Mai beszélgetőpartnerünk Kádár Rozália, a Beregszászi Városi Oktatási Osztály módszertani kabinetjének a vezetője.

– Hány éve van a pedagógusi pályán?

– Harmincöt. Ebből 23 évig a Csomai Középiskolában tanítottam, amiből 9 évig igazgatóhelyettesként tevékenykedtem. Nagyon nehéz időszak volt, mert az iskolában háromnyelvű oktatás folyt. Hatvanhat pedagógust, három órarendet és közel hétszáz gyereket kellett, úgymond, összehangolnunk. Mindezt csak azzal a nagyon jó kollektívával lehetett véghezvinni, amelyik akkor a csomai iskolában dolgozott. Majd 1993-ban a járási tanügyi osztály módszertani kabinetjének élére neveztek ki, ahol a magyar nyelv oktatásáért feleltem. Hat év múltán a pedagógus-továbbképző intézet beregszászi kirendeltségének vezetését bízták rám. Már öt éve dolgoztam ott, s éppen belelendültem a munkába, amikor a férjem hirtelen halála miatt minden megváltozott körülöttem... Úgy éreztem, abban a lelkiállapotban nem tudom tovább folytatni a munkámat. Mivel éppen akkor értem el a nyugdíjkort, úgy döntöttem, visszavonulok. Hamarosan azonban volt kollégáim újra munkát ajánlottak, most már a városi tanügyi osztályon. Elfogadtam, s azóta itt vagyok.

– Mi könnyebb: pedagógusokat irányítani vagy gyerekeket oktatni?

– Mind a kettő nehéz. Mikor a pályámat kezdtem, másak voltak a gyerekek. Manapság már sokkal nehezebb őket irányítani, s sajnos, legtöbbször a szülők sem partnerei a pedagógusoknak a nevelésükben. A nagy szabadság nem válik a nebulók javára, hiszen ők még nem tudják felfogni tetteik következményeit. Kell, hogy legyen mellettük valaki, aki oktatja, terelgeti, kötelességtudatra és felelősségérzetre neveli őket. Aki nem így látja, az szerintem nagyot vét saját és a rábízott gyermekek ellen is. A pedagógusokkal pedig azért nehéz dolgozni, mert ők már kiforrott személyiségek, akik nem hagyják magukat irányítani. Türelemre és kitartásra van szükség mindkét esetben.

– Türelmes?

– Engem nagy-nagy türelemmel áldott meg a jó Isten. Az életben mindössze két-három alkalommal borultam ki. Meggyőződtem ugyanis, hogy türelemmel, szép szóval úgy felnőttnél, mint gyereknél mindent el lehet érni. Csak ne azt érezzék, hogy parancsszóra cselekszenek, hanem saját elhatározásból.

– Mindez a saját gyerekeire is érvényes?

– Igen. A munkahelyen felgyülemlett feszültséget igyekeztem nem hazavinni. Otthon én már csak anyuka voltam. Az azonban sokszor előfordult, hogy a gyerekeim hátránynak tartották, hogy pedagógus az édesanyjuk.

– Ők nem a katedrát választották?

– Nem, egyik sem. Igaz, hogy a lányom bölcsész szakot végzett, de nem maradt a pályán.

– Irigység?

– Biztosan volt vagy van, aki a hátam mögött irigykedik rám, de én nem foglalkozom ezzel. Nem tulajdonítok jelentőséget az "azt mondják..." kezdetű mondatnak.

– Szokott lazítani, kikapcsolódni?

– Igen, sőt nagyon fontos, hogy az ember egy kicsit lazítson. Mikor még lakótelepi lakásban éltünk, megszállottan horgoltam. Miután kertes házba költöztünk, a kertészkedés lett a nagy hobbim. Kora tavasztól késő őszig találok elfoglaltságot a virágjaim között. Minden feszültség elpárolog belőlem, de még a legmakacsabb fejfájásom is elmúlik, ha néhány szál gyomot kihúzok az ágyásokból. Most is nagy örömmel tölt el, hogy már hétféle virág nyílik a kertemben.

– Melyik a kedvence?

– A rózsa.

– Ha megbántják, visszavág és gyorsan túlteszi magát rajta?

– Megtorolni nem szoktam, sőt nem is éreztetem az illetővel, hogy neheztelnék rá. A tüskéket viszont mélyen és sokáig hordom a lelkemben. Lehet, ha kikiabálnám, gyorsabban elfelejteném.

– Babonás?

– Nem. Istenhívő vagyok, és ez kizárja a babonaságot.

– Vannak mániái?

– Rendmániás vagyok, ezt mindenki tudja rólam.

– Egyedül él. Ez egyet jelent a magánnyal?

– Egyáltalán nem. Nagyon sokat dolgozom még otthon is, és ez már szórakozás. Hálás lehetek a sorsnak azért is, mert nagyon jó szomszédasszonyom van, akivel jókat beszélgetünk, együtt kávézunk.

– Mit olvas szívesen?

– Móriczot, Adyt.

– Barkácsolás?

– Teljesen elveszett vagyok ezen a téren. Ügyes férjem volt, aki minden ház körüli teendőt elintézett. Most még mestert is nehezen tudok szerezni, ha elromlik valami. Miután a férjem meghalt, az is időbe telt, míg megtanultam, hol kell a vízdíjat befizetni.

– Főzés, sütés? Kedvenc étele?

– Mivel egyedül vagyok, nem rendezek nagy főzőcskézést, de ha jönnek a gyerekek, szívesen szorgoskodom a konyhában. Kedvencem a csipkedli és túrósgaluska.

Varga Márta