| 2006. május 13., szombat |
Országos közéleti lap |
II. évfolyam, 69. (131.) szám |
 |
 |
 |
 |
 |
|
|
 |
Az utóbbi néhány évben fél tucatnál is több program született az ukrán várak és kastélyok finanszírozására, ám eddig egyetlen kopijkát sem utaltak át az országos költségvetésből az illetékes minisztérium számlájára, jelentette ki újságírók előtt Igor Lihovij. Az Ukrán Művelődési és Turisztikai Minisztérium vezetője szerint a kormány, lengyel modellt véve alapul, úgy döntött, hogy műemlék jellegű épületeket, várakat és kastélyokat ajánlanak eladásra. Így talán sikerül megmenteni azokat a teljes megsemmisüléstől, és több pénzt szerezni a restaurálásra. »»
|
Az UngvárCsap útvonal mentén, pontosabban Ketergényen keresztülhaladva, egészen elképesztő árut kínálnak eladásra az arra járóknak: gilisztát. Egyre több hirdetőtábla tereli a figyelmet eme "portékára". »»
|
Történelmi források igazolják, hogy Kárpátalján elsőként Aknaszlatinán nyílt zeneiskola 1946-ban egy fúvósosztállyal, vagyis kereken hatvan évvel ezelőtt. A község zenekedvelő lakosságának volt az óhaja, hogy hozzanak létre egy ilyen tanintézetet. Egy takaros kis épületet szemeltek ki erre a célra. Idővel a tanulási kedv annyira elterjedt, hogy a következő évben már egy egész iskolára való növendék ismerkedett a zenével. »»
|
Kárpátalja lassan elveszíti ökológiai tisztaságáról, szennyezetlen természetvilágáról keltett nimbuszát. Ennek felismeréséhez még szakembernek sem kell lennie a halandónak. Elegendő kimenni a folyók, patakok partjára, végigballagni településeink utcáin, sétát tenni az üdülőket, turistatelepeket övező parkokban, az erdei ösvényeken. »»
|
A szocialista párt vezetői az áprilisban jegyzőkönyvbe foglalt demokratikus erők koalícióját részesítik előnyben, s a maguk részéről mindent megtesznek annak érdekében, hogy az új parlamentben a jegyzőkönyvet aláíró három párt alkothasson koalíciós kormányt. Mindezt Olekszandr Moroz pártelnök állítja, akinek közleményét az Ukrán Szocialista Párt hozta nyilvá-nosságra. »»
|
Fiatalos lendülettel szorít kezet és már a bemutatkozásnál közli, hogy bár nyugdíjas, de a heti 100 kilométerét azért még lefutja. Tokár Károly 55 éves lesz augusztusban. Ebből 32 évet vájárként "húzott le". 38 évesen kezdett el futni. »»
|
|
|
 |
| Minden jog fenntartva © 2006 Kárpáti Igaz Szó |
|
 |