Nemrég a művelődés és kulturális szférában dolgozó szakemberekkel hozott össze a jósorsom, akik egyebek mellett azt vitatták egymás közt, miért nincsenek Kárpátalján jó művészeti kritikusok, színházi jegyzetírók és könyvelemzők. Egyikük, laikusként közbevetette, hogy valószínűleg azért, mert Ukrajnában nem is képeznek ilyen szakembereket. A társaság zenésztagja erre reagálva kifejtette, hogy a Kijevi Nemzeti Zeneakadémián bizony külön tanszék van a művészetkritikusok részére, de valamilyen oknál fogva nem tolonganak a jelentkezők az ilyen diploma megszerzéséért. Hogy miért? A válasz sokkal egyszerűbb, mint gondolnánk. Azért, mert Ukrajnában még mindig a volt szovjet típusú rendszer van érvényben: nem az a jó, akit a szakma elismer, hanem az, akit "fentről" dicsérnek. Nyugaton másképpen van mindez. Ahol a legnagyobb szerep a sajtónak, a kritikának jut. A nagy médiumok e célból külön szakembereket foglalkoztatnak a színház, a zeneművészet, a könyvkiadás, a képzőművészet és filmszakma területén. Ahhoz, hogy egy festőművész "befutó" legyen, nem elég a képeit kiállítani valamelyik jó nevű galériában, a sajtóban is meg kell kapnia a megfelelő elismerő (vagy bíráló) kritikát a munkájára. A példát hosszan lehetne sorolni, a lényeg, hogy Európában és a tengerentúlon nem osztogatnak "Érdemes" címeket csak azért, mert valaki valahol jól "fekszik" a főnökségnél vagy éppen barátja-rokona a szakszervezeti elnök. Számomra a legmegdöbbentőbb mégsem az volt, hogy a címek és érdemek viselői 60 százalékos fizetéskiegészítést kapnak, hanem az a tény, hogy a főiskolán vagy egyetemen oktató érdemes művész docensi, míg a népművész professzori ranggal jár. Tetszik érteni? Nem kell évekig kutatnia egy témát, megírni a disszertációkat, tudományos publikációkat közreadni, véres verejtékkel végignyalni több ezer könyvet stb., hanem elég néhány képet megfestenie, vagy pár színdarabban, illetve zenei produkcióban nagyot alakítania, ha valakiknek "megtetszik", már kész is a felterjesztése Kijevben. Ilyen "egyszerű" ma Ukrajnában egy művésznek megszereznie a professzori címet... Abszurd, nemde?

Persze, ha lenne néhány jó művészetkritikusunk, akiknek ráadásul lenne bátorsága és elég szaktekintélye, hogy mindebbe beleszólhasson, nos, akkor talán mégsem lenne mindez olyan könnyen megszerezhető. Mondom, ha lenne ilyen... Mert ma még egyelőre ott tartunk, hogy senkit nem érdekel, miért ez vagy az kapott egy országos "címet..." Még akkor se, ha az illetőről senki egy árva újságcikket nem olvasott az utóbbi időben...

Fedák Anita