Nagyon szép volt a lány. Bár lehet, hogy már asszony? Világos kosztüméből buján, tavaszi életkedvvel sejlettek elő a csábos domborulatok. A mosolyával szinte bearanyozta a körülötte lévőket. Mint a guruló fénykavicsok, úgy csillant világoskék szemében valami megmagyarázhatatlan vibráló öröm, boldogság. Ez a nő ünneplőbe öltözött külsőleg és lelkileg egyaránt. Amerre ment, férfiszív nem maradt érzéketlen. Még a langy szellő is vette a lapot és belekapott szétbontott hajába, a feléje forduló tekintetek örömére meglibbentette a leheletfinom szoknyát.

Más ez a nap, mint a többi. Ragyogóan kék ég, virágillat a levegőben és egy ilyen káprázatos nő ünnepélyessé tesz mindent.

Ünnepélyes? Nos, igen! Villan a felismerés. Május első napja van. Vagyis a munka ünnepe, ahogy nemrég nevezték, ráaggatva, mint oly sok más szép ünnepre, az aktuális ideológiai cafrangokat. Vörös május, a dolgozók összefogásának, a szolidaritásnak, az akkor divatos és hivatalos kommunista eszmék hangoztatásának lebernyegét dobták rá.

Az erőltetett dolgok azonban nem szoktak hosszú életűek lenni. Május 1-je sem tűrte sokáig az idegen, vörös selymes rabruhát. Hiába, le kell tisztulniuk a szent dolgoknak, a szép és nemes érzéseknek. Vannak napok, melyeket nem lehet uniformisba öltöztetni. Ilyen május elseje is, amikor szerelmek lobbannak fel, szalagos májusfák jelzik Ámor jártát-keltét. Megtelnek élettel a folyók, tavak partjai. A gyerekek örülnek. Lufikat lenget a szél. Boldogan habzik a korsókban a sör, vidáman ontják ínycsiklandozó illatukat a lacikonyhák.

Zsong, zsibong az élet. Virágba borultan díszelegnek kertek és parkok. És gyönyörű, kibontott hajú, ünnepi kosztümbe, tavasznak örülő lélekbe öltözött kék, barna, zöld szemű lányok, asszonyok aranyozzák be a világot.

Balogh Csaba