|
Engedni és együttműködni
A magyarországi választások második fordulójában nem történt meg a Fidesz és szimpatizánsai által óhajtott csoda. Nem válhat valóra Mikola István egyik elhibázott kampánymondata sem, miszerint nyernek, majd állampolgárságot adnak a több millió határon túli magyarnak, s az ő voksaikkal mindent eldöntenek az elkövetkező húsz évben. Szerencsére az elmúlt választási időszakban ez volt az egyetlen komoly(talan) határon túli magyarságot érintő kampányelem.
Az eredmények ismeretében most morfondírozhatnánk azon, hogy a végeredmény kedvező-e vagy sem a határokon túlra szakadt magyarok számára. Számolgatás helyett azonban hasznosabb, s főként célravezetőbb, az összefogás. Felismerte ezt Orbán Viktor is. Ám már későn. A második forduló éjszakáján ő maga mondta, hogy a koalíció az összefogásnak köszönheti a sikerét, az ellenzék pedig a széthúzásnak a vereségét. A volt miniszterelnök szavait, összefogásra buzdító tanácsát meg kell szívlelni. Főképp nekünk, kisebbségi sorsba kényszerült magyar közösségeknek.
Minden bizonnyal, legalábbis a realitás logikája ezt diktálja, a Fidesz-holdudvarhoz tartozó határon túli szervezetek és politikusok is más alapokra helyezik eddigi, a szocialista-liberális kormány iránti már-már ellenséges magatartásukat. Hazai vizekre evezve: elsősorban a KMKSZ lesz kénytelen újraértékelni a magyar kormányzattal szembeni magatartását. Az elmúlt négy évben tapasztalt nem éppen egészséges viszonyulásán elsősorban a kárpátaljai magyarság érdekében kell változtatnia a kulturális szövetség vezérkarának. Elvégre, meglehetősen abszurd dolog, ha egy, a kisebbségekért tevékenykedő érdekvédelmi szövetség határozottan ellenzéki szerepben tetszeleg a hivatalos Budapesttel szemben. A vereség tudatában Kovács Miklósék fideszes barátainak sincs már jogalapjuk további elzárkózást kérni a KMKSZ-től. Engedni és együttműködni szükséges. Ismét, immár sokadszorra is bebizonyosodott, kizárólag ez vezethet eredményre, ezt látta be a választás éjszakáján Orbán Viktor is.
A KMKSZ és az UMDSZ részbeni, különböző szempontok vezérelte együttműködése kárpátaljai szinten körvonalazódni látszik. A helyi magyarság érdeke, hogy a magyar főváros irányába is próbáljanak meg közösen, minden korábbinál eredményesebben lobbizni. Erre most kifejezetten nagy szükség lesz, mert a közelgő schengeni rendszer, s az abból fakadó minden negatívum bizony nehéz körülmények közé szoríthatja az EU-s kilátásoktól fényévnyire lévő közösségünket.
Dunda György
|