|
Med+Info
Ideális szülési szünet
Amennyiben a két terhesség között eltelt idő kevesebb mint 18, ám több mint 59 hónap, fennáll a veszélye egy esetleges
koraszülésnek és annak, hogy a csecsemő kis súllyal jön a világra állítják columbiai kutatók, miután 11 millió 1966 és 2006 között szült asszony esetét tanulmányozták.
Az édesanyák életkorát, szociális helyzetét is figyelembe véve kiderült, hogy a szülés után rögtön fél évvel bekövetkezett terhességnek az esetek 40 százalékában koraszülés lett a következménye, s az újszülöttek 61 százaléka a kelleténél kisebb súllyal érkezett.
A kutatók szerint a két terhesség közötti rövid "pihenő" kevés ahhoz, hogy a női szervezet regenerálódjon, a túl hosszú kihagyás alatt viszont a test "elveszti" a szülés képességét. Épp ezért két szülés közötti ideális intervallum kettő és öt év között kell hogy legyen.
Az erotikus képek "mellékhatása"
Szexuális képek hatására a férfiak képtelenek helyes döntést hozni jelentették be belga kutatók. Hogy egy vonzó nő milyen hatással van a férfiakra, azt eddig is tudtuk, ám a kutatók most pszichológiai kísérletekkel is bizonyították, hogy a magas tesztoszteron- szinttel rendelkező férfiak egy észbontó nő láttára elvesztik a fejüket.
A kísérletben részt vevőket arra kérték, hogy osszanak el egymás között egy bizonyos pénzösszeget. A tesztoszteron- bajnokok harcoltak a legkeményebben, hacsak a kísérlet előtt nem mutattak nekik bikinis hölgyeket. Ekkor ugyanis nekik sikerült a legkevesebb pénzt zsebre tenniük.
A kutatók szerint ez arra enged következtetni, hogy a férfihormonok erősen kihatnak az ítélőképességre.
Az új elmélet segíthet megérteni, miért alkalmaz előszeretettel a reklámipar szexis, kihívó fotómodelleket, ám az ilyen jellegű plakátok férfiakra gyakorolt hatása további kutatást igényel.
Édes álmot ígér a chili
A Tasmaniai Egyetemen 18 hónap során vizsgálták, hat-e és hogyan az ember közérzetére a chili. Kiderült, hogy a fűszert rendszeresen fogyasztóknak észrevehetően jobb lett az alvásuk.
A tíz önkéntessel végzett kísérlet során néhányuk eledeléhez naponta 15 gramm paprikát adagoltak. Kis idő múlva azt vették észre, hogy ők jóval könnyebben álomba merülnek és sokkal pihentebben ébrednek, ami jótékony hatással van szív- és érrendszerükre is. Sőt, a cukorbetegség egyes fajtáinak kezelésére is kiválóan alkalmas.
|