|
Kísérletezések
Az utóbbi években számos esetben egyfajta gyakorlóterep volt Kárpátalja. A szocdemek "uralkodásának" idején például a politológusok és akkori ellenzékiek rendre azt hangoztatták, hogy a KucsmaMedvedcsuk klán megyénkben próbál ki bizonyos módszereket. A legemlékezetesebb és a legbotrányosabb az elhíresült munkácsi polgármester-választás volt. Sokak szerint az azóta letűnt hatalom a Latorca-parti városban igyekezett lemérni, megszondáztatni a jó népet, hogy az "adminreszursz" tekintetében meddig mehetnek majd el a 2004-es elnökválasztáson.
A forradalmat hozó, de jobb, megbízhatóbb létet, életet egyelőre nem tartogató 2004-es elnökválasztás után Viktor Baloga és a Nasa Ukrajina uralma jött el. S mily érdekes: amíg a régi rezsim számára is vidékünk volt a politikai gyakorlóterep, egyre inkább úgy fest, hogy az új, narancsos tábor elöljárói részére is Kárpátalja lehet a kísérletezések mezeje.
Legfelső szinten a három narancsos erő a Mi Ukrajnánk, a BJUT és a szocialisták koalíciós jegyzőkönyv aláírásával próbálja a külvilág felé jelezni, hogy az egység még mindig megvan. Ám, aki egy kicsit is körültekintőbben tájékozódik az ukrán politikumban, tisztában van vele, hogy az emlegetett egység csupán demonstratív jellegű. A háttérben rengeteg a kuszaság, a kibékíthetetlen ellentét. Éppen ezért nem akarja véglegesen kizárni a nagykoalíció lehetőségét a Mi Ukrajnánk. Bizonyára tisztában vannak vele, hogy a választáson toronymagasan győztes, a szavazók több mint harmadának bizalmát élvező Régiók Pártjával sokkal stabilabb, s talán eredményesebb is lenne a koalíció. Csak még azt nem tudják a nasások stratégái, hogy egy ilyen nagykoalíciót miként tudnának lenyomni szimpatizánsaik torkán?
A Kárpátaljai Megyei Tanácsban gondolt egy merészet a Mi Ukrajnánk, pontosabban annak helyi vezére s nagykoalíciót teremtett a Janukovics-vezette erő helyi szervezetével. Most pedig mindenki várja a reakciót. Elsőként a megyében kettészakadt BJUT-osok, majd a Mi Ukrajnánk pártszövetség elnöksége reagált, de a szocialisták megyei szervezete is véleményt alkotott. Ám, mint azt sokszor tapasztalhattuk, a politika forgandó, a politikusok véleménye gyorsan változhat. Ebben az esetben a polgárok véleménye lesz a mérvadó. S az ő reakciójuk nagyban befolyásolhatja majd a kijevi történéseket is.
S ha már a megyei nasás-vezér bátorságáról szóltam. Viktor Baloga húzott még egy merészet, aminek mi magyarok, akár örülhetünk is. Neki sikerült az, ami a helyi magyar közösségnek vagy éppen Budapestnek egy évtizeden át sem. Egy érdekcsoportban egyesítette a két magyar politikai erőt azzal, hogy a KMKSZ-UMP és az UMDP is a nagykoalíció tagja lett. Ismerve az elmúlt évek szűnni nem akaró, ádáz csatározását magyarmagyar fronton, bizony nem kis eredmény, hogy az országos demokrata szövetség és a kulturális szövetség vezérkara ha nagyon áttételesen is azonos érdekek mögé sorakozott fel.
Dunda György
|