Azt hiszem, kevés olyan ember van, akit a vizek partján ne ragadna meg valami ősi, ösztönös vágy – a zsákmányszerzés vágya. Ott a hal, a préda, a hús, az élelem. Győzd le, fogd meg, vidd haza, súgja fülünkbe a bennünk élő ősi erő, és sokan vagyunk, akik hallgatunk szavára. Az ismétlődő kudarcok keserves tapasztalata aztán legtöbb kortársunk kedvét örökre elveszi az ismételt próbálkozástól, pedig akik feladják, nem tudják, mit veszítenek. A győzelem tiszta ízét és a harmatos hajnalok páráját, a tomboló adrenalin kábító mámorát és a kegyelemosztás örömét. Egyszóval a HORGÁSZATOT.

Sokak kedvét elveszi a tudatlanságból eredő sikertelenség. Hogy ezen segítsünk, most induló havonta jelentkező rovatunkban tapasztalt halkergetők adnak hasznos tanácsokat a szárnyukat próbálgató kezdőknek.

A tavasz nem igazán kedvez a horgásznak. Ingadozó vízállás, "moslék" vízminőség és egyre zavarosabb jogi szabályozás nehezíti a folyókon, tavakon szerencsét próbálók dolgát. Ilyenkor maradnak hát az intenzíven telepített, magánkézben lévő halastavak, ahol napijegy megváltása ellenében hódolhatunk szenvedélyünknek.

Az e vizeken felmerülő három örök horgászkérdésre (mivel, mikor, hogyan) ezúttal a beregszászi Robinson horgászbolt és a sokak által jól ismert "Tutu" horgásztó tulajdonosa, Horváth Viktor adott néhány megszívlelendő tippet.

– Sokan hitetlenkednek majd – meséli a minden hájjal megkent szaki –, de a sokéves tapasztalat azt mutatja, hogy a mesterségesen telepített és fenntartott tavakban már 8 fokos vízhőmérséklet mellett is lehet próbálkozni a pontyhorgászattal, bár néhány apróságra azért érdemes odafigyelnünk.

– Melyek ezek az "apróságok"?

– Elsősorban a szerelék. Használjunk nagyon könnyű, lehetőleg feltolós úszót, 16-os főzsinórt, maximum 12-es előkét és 10-estől nem nagyobb horgot (a számozás nyugat-európai nómenklatúra szerint értendő). A bot legyen hat-nyolc méteres orsó nélküli, karbon anyagú spiccbot, vagy 20–50 grammos dobósúlyt engedélyező, könnyű, C-akciójú fenekező. Tavaszi fenekezés esetén különben jól beváltak az ún. feeder-botok is. Csaliként csak az állati eredetű, természetes haltáplálékok (csontkukac, trágyagiliszta) jöhetnek szóba, és a halakat se keressük a több méteres mélységekben. Tavasszal a jó pontyhorgász 1–1,2 méteres mélységű, lehetőleg náddal-sással szegélyezett vizet választ, és ott kezdi el az ilyenkor elengedhetetlen szoktató etetést.

– Mivel és mennyit etessünk?

– Tavasszal csak az olyan erősen aromásított etetőanyagok vezetnek eredményre, amelyekbe mintegy 10%-nyit a csalinak használt élőlényekből is bekevertünk. A trükk abban van, hogy alacsony vízhőmérsékletnél nem a halak táplálékigényét elégítjük ki, hanem a táplálkozást kiváltó ösztönös viselkedésformákra építünk. Ami az etetőanyag mennyiségét illeti, horgászatonként legfeljebb 1 kg-nyit használjunk fel, különben a hasznosítatlan etetőanyag nem csalogatni, hanem riasztani fogja a halakat. A többi már szerencse és türelem dolga.

Matúz István