2006. április 20., csütörtök Országos közéleti lap II. évfolyam, 57-58. (119-120.) szám
Hirdessen Ukrajna egyetlen országos magyar lapjában
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum Főszerkesztő
Románia: 119 település víz alatt

Rengeteg ember számára okoz tragédiát a dunai árvíz. A folyam sok helyen törte át a gátakat vagy pedig túlcsordult azokon, és lerombolta a többnyire vályogból épített házakat. A román belügyminisztérium tegnapi összesítése szerint a dunai áradás az ország 13 megyéjét érinti, összesen 119 település áll víz alatt. Kedd délig 7434 embert kellett a hatóságoknak kitelepíteniük. 692 lakóházat, 223 vállalatot és 40 ezer hektárnyi termőföldet öntött el a víz. 170 lakóház összedőlt, s további 120 romba dőlésére lehet számítani. Ötszáz kilométernyi megyei és helyi utat sodort el az áradás. Helyenként a viharos szél három-négy méteres hullámokat csapott a Dunán, amelyek a rombolásokat fokozták.

Galac elöljárói azt kérték, hogy Tulceától északnyugatra bontsák meg a gátakat, hogy a város vállalatai és egyes lakónegyedei megmeneküljenek, ezt azonban a tulceai katasztrófavédelmi hatóság egyhangúlag elutasította, ugyanis úgy vélte, az több település megsemmisülésével járna.

Igen súlyos a helyzet Krajovától délnyugatra is, a Rast–Negoi–Catane–Bistret települések térségében, ahol kedd hajnalban a harangok félreverésével hívták fel a lakosság figyelmét, hogy a védőgát bármelyik pillanatban átszakadhat, álljon tehát mindenki készen a gyors menekülésre. A hatóságok közölték: készek a térségben lakó tízezer embert kitelepíteni, ha erre szükség lesz. A térségben száz csendőr és katona, továbbá kétszáz helyi lakos küszködik a gátak megerősítésével.

Minden jog fenntartva © 2006 Kárpáti Igaz Szó