|
Negyedév az utakon
Vigyázat, gyerekek!
Tavasz van, s ilyenkor évről évre visszatérő probléma az, hogy hirtelen megnövekszik az olyan balesetek, melyekben gyerekek az áldozatok. Az iskolákból kirajzó gyermekáradat miatt a megyei közlekedésrendészet balesetmegelőzési osztálya óvatosságra inti a járművezetőket. A kicsik figyelmetlenek, játszanak, szaladgálnak vagy éppen kerékpárra pattannak.
Sajnálatos tapasztalat, hogy az iskolák nagy részében nem fordítanak kellő figyelmet a közlekedési szabályok ismertetésére, vélekedik Vaszil Bokocs osztályvezető. A gyerekek, s elsősorban a városokban élők, az úttesten való legelemibb viselkedési normákkal sincsenek tisztában. A kerékpározó gyerekek fokozott balesetveszélyt jelentenek. Nálunk sajnos kevés van, illetve a legtöbb helyen teljesen hiányzik a kerékpárút. Városaink közútjain nincsenek kijelölt biciklisávok. A kátyúk, tócsák kerülgetése közben pedig könnyen megtörténik a baj.
Vaszil Bokocs azt tanácsolja a felnőtteknek, hogy alaposan oktassák ki gyereküket a közlekedési szabályokról, mielőtt megvásárolják számára a kerékpárt. Az erőteljesen megnövekedett gépjárműforgalom közepette bizony nem kis merészség még a felnőttek számára sem felpattanni a kétkerekű nyergébe.
Az év első negyedében 17 baleset sérültjei 16 éven aluli gyerekek voltak. Egyikük sajnos életét vesztette, 18-an pedig különböző fokú sérülésekkel kerültek kórházba. Ezek a mutatók rosszabbak, mint az egy évvel korábbiak és éppen ezért szolgálnak intő jelül a szülők és a gépjárművezetők számára. Az sem lehet véletlen, hogy a leggyakrabban kerékpárosokat gázolnak el az autósok.
Megyénk útjain továbbra is az egyik leggyakoribb baleseti tényező a gyorshajtás. Az év eddig eltelt szakában 130 balesetben 22 személy vesztette életét és 160 sérült meg. Továbbá 368 olyan balesetet is regisztráltak, ahol jelentős anyagi kár keletkezett, de emberéletet szerencsére nem követelt. A közlekedési járőrök 966 ittas járművezetőt vontak felelősségre, elfogtak 16 cserbenhagyó gázolót.
B.Cs.
|