|
Hírszertár
Róma. Az Internazionale után az AS Roma is bejutott az Olasz Kupa fináléjába, miután az elődöntő visszavágó mérkőzésén Tommasi találatával 1-0-ra legyőzte a Palermo együttesét, így összesítésben idegenben lőtt góllal 2-2-re nyerte a párharcot.
Budapest. Egyhangú elnökségi határozat alapján a Magyar Öttusa Szövetség (MÖSZ) csatlakozik a Budapesti Olimpiai Mozgalomhoz (BOM). A MÖSZ amely a vízilabdázók és a vívók szövetsége után a harmadik sportági szervezetként kapcsolódik be a BOM tevékenységébe vállalja, hogy szakmai segítséget nyújt a Budapestre tervezett olimpia öttusa-versenyeinek előkészítésében, illetve, hogy vezetői és élsportolói népszerűsítik és támogatják a mozgalom törekvéseit. A BOM 15 nagyvállalat összefogásával tavaly novemberben alakult meg, tevékenységével ahhoz kíván hozzájárulni, hogy 2016-ban vagy 2020-ban Budapest rendezhessen nyári olimpiát.
San Antonio. Meglepő győzelmet aratott az Orlando Magic kosárlabdacsapata az NBA csütörtöki játéknapján. A Dwight Howard, Jameer Nelson vezette vendégcsapat a bajnok San Antonio Spurs otthonában diadalmaskodott (előbbi 22 pontot dobott és 13 lepattanót szerzett, utóbbi 19 pontja mellé 8 asszisztot osztott ki), s immáron zsinórban nyolcadik sikerét érte el.
Budapest. A 100% Fradi című lap értesülései szerint elmaradt járandósága miatt feljelentette a Magyar Labdarúgó Szövetségnél a Ferencvárost Szűcs Lajos, a fővárosi csapat volt kapusa. A hálóőr anyagi okok miatt igazolt télen a zöld-fehérektől a Borsodi Ligában sereghajtó Lombard FC Pápához. Az FTC hivatalos honlapja szerint az MLSZ fegyelmi bizottsága keddi ülésén foglalkozik majd az üggyel.
|