Számomra a húsvét idestova húsz esztendeje a kárpátaljai magyarok egymásrautaltságának és sorsközösségének ünnepe.

Abban a sokat szidott átkos parancsuralmi rendszerben minden hivatalos fórumon tiltották ezt az ünnepet. Jaj volt annak a diáknak, aki húsvét hétfőjén nem a suliban unatkozta át az ünnep délelőttjét és a tanórák után nem vett részt a "hivatalos" iskolai programokon. Elkeserítően hangzik, s a mai tizenévesek talán el sem tudják képzelni, hogy pont ez a folyamatos tiltás tette a titkos együvétartozás igaz megélésévé az ünnepet. Diák és tanár cinkosan kacsintott egymásra, és minden akadály ellenére elmentünk meglocsolni tanárnőinket. Ha a járási-megyei tanügy ellenőreire lehetett számítani, a jóságos doktor bácsik számolatlanul állították ki a betegigazolásokat s mindenki tudta a szabályt: add meg a császárnak, ami a császáré, és add meg Istennek, ami az övé.

Történt, hogy amikor kiléptem a Tiszapéterfalvai Középiskola színmagyar közösségéből, és a Huszti Erdészeti Technikum padjait kezdtem koptatni, nehéz volt megszokni, hogy a múló évekkel tanáraim és barátaim is messze szálltak. Be kellett illeszkedni egy gyökeresen más életformába és ez talán sosem sikeredik, ha nem megértő pedagógusokkal és minden "zsiványságra" kapható magyar fiatalokkal hoz össze a sors. Kevesen voltunk Huszton magyar diákok, ráadásul két suliban, az egészségügyi szakközépben és az "erdészetiben" oszlottunk meg. De ha bajba kerültünk – számíthattunk egymásra.

Talán másodikos lehettem, amikor tavaszra bizony már összehoztam a megtorlatlanul begyűjthető hiányzási kvótát, és eljött a húsvét. Az ünnep hétfőjére hihető alibi kellett, hát "megbetegedtem". Súlyos légúti fertőzés okán három nap igazolást prezentáltak a fehérköpenyes barátok, amit büszkén tettem le osztályfőnököm, az azóta elhunyt viski magyar, Koszov Zoli bácsi asztalára. Ő rámnézett, elmosolyodott és nevetve bevezette az osztálykönyvbe az igazolást. Ekkor már én is kacagtam. Elvégre tudtuk, amit tudni kellett. Tisztában voltunk egymás helyzetével, ám magyarok voltunk, akik egyformán ünnepelték Krisztus feltámadását. Remélem, hogy akkor megértette és elfogadta egymás magyarságát ugocsai és felső-tisza-vidéki, nyugdíj előtt álló öreg tanár és tizenéves diák, akik nevetve dacoltak a hivatalos ateista trenddel, úgy fog ezen az idei húsvéton egymásra találni Kárpátalján magyar és magyar.

Matúz István