|
Néhány sorban
Merényletfenyegetések Izraelnek.
Szigorú biztonsági intézkedések közepette tartják szerda este óta a zsidó húsvét, a pészah ünnepét Izraelben, mert a hatóságok palesztin merényletektől tartanak. Riadókészültségbe helyezték a biztonsági erőket, a hadsereg egységeit, több ezer rendőrt és határőrt mozgósítottak az Izrael és Ciszjordánia közötti elválasztó vonalra, valamint Jeruzsálembe. Biztonsági források szerint legalább 78 merényletfenyegetést kaptak, közülük 16 közelebbről is meghatározott fenyegetés volt.
Az amerikai külügyminiszter az erő alkalmazását sürgeti Iránnal szemben.
Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter felszólította az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy fogadjon el Iránnal kapcsolatban határozatot a világszervezet alapokmányának 7. fejezete alapján, amely többek között erő alkalmazására is feljogosít. A vonatkozó fejezet gazdasági és diplomáciai szankciók bevezetését, végső esetben katonai akciót helyez kilátásba azon államokkal szemben, amelyek veszélyeztetik a békét és a nemzetközi biztonságot.
|