Húsvétot, a kereszténység egyik legnagyobb ünnepét a néprajzkutatók szerint már a VIII. századtól ünneplik. Krisztus feltámadásának ünnepéhez számtalan népszokás is társult. Közülük a legeredetibb az ungvári járási Szalókán máig gyakorolt húsvétvasárnapi "gubázás". Bíró István, aki jómaga is tagja a hagyományőrző csoportnak, így mesél erről a több száz éve fennmaradt hagyományról.

– A falu legényei este összeverődnek, a legidősebb gubát vesz magára, egy nagy csengős botot a kezébe, és végigjárják a falut. Minden lányos házhoz betérnek, és rigmusokat mondanak. Ilyenkor az édesanya annyi pár nyers tojást tesz a fiúk kosarába, ahány lány van a háznál. Persze nagy a falu, minden lányos házba be kell térni, mert akit kifelejtenek, ott nem szívesen fogadják majd a locsolókat. A húsvét utáni kedden a gubázó legények összejönnek, és az összegyűjtött tojásokat megsütik.

A 78 éves Sándor Gizi néni a csongori népszokásokat eleveníti fel.

– Nálunk a tojásokat az összegyűjtött hagymahéj főzetével festették. Rátettük a füvet, levelet, virágot, majd beletettük a harisnyaszárba és a hagymalében megfőztük. Ezt a piros tojást kapták a legények, akik még az én lánykoromban friss, jéghideg kútvizzel locsolóztak. Vedrekkel felszerelve járták a falut, kihúzták a lányt a házból és jól leöntötték. A vizes ruhát aztán kiterítették az udvarra száradni, hogy mindenki lássa, itt már jártak a locsolók. Ezt inkább dicsekvés gyanánt tették, nagyobb szégyen volt az, ha valakit meg se locsoltak.

A húsvéti szertartáshoz tartozik a sonka, a tojás és a pászka megszentelése. A megszentelt ételekhez hiedelmek kapcsolódnak. Például a megszentelt sonka csontját kiakasztották a gyümölcsfára, hogy bőséges legyen a termés (Nagyszőlősi járás).

Az ungvári járási Eszenyben a húsvéti sonkát a töltött borjú helyettesítette. Ugyanis a háború előtti időkben tavaszra bizony sok helyen elfogyott a még decemberben levágott, alig egymázsás hízó, s számos portán ekkorára nem maradt meg annak kifüstölt, legnemesebb része sem. Viszont tavaszra valamennyi gazdánál megellett a tehén, s így az 5–6 hetes, amúgy is fölös számban levő kisborjak bordájából fölséges dagadó készülhetett. Bár sárgatúrót eredetileg hagyományosan a katolikusok készítettek, vidékünkön a tejben, tojásban bővelkedő, reformátusok lakta házaknál sem vetették meg a finom étket – mondja a 82 éves, huszti Severja Lina néni.

Húsvétkor Nagydobronyban oltott tejet készítettek a húsételek kiegészítéséhez. A técsői magyarság körében, mint más jeles alkalomkor is, a füstölt disznóságok mellett az asztalra került ilyenkor az elmaradhatatlan töltött tyúk, s ellentétben a sík vidéken élőktől, a legtöbb helyen nem volt szokás megkínálni a locsolókat.

A Beregszászhoz közel eső falvakban évtizedek óta csak a 6–12 éves fiúgyermekek jutalma a hímes tojás (Nagybereg, Beregújfalu, Kígyós, Muzsaly, Bene, Vári). A serdülő legények kabátjának hajtókájára nárciszt, gyöngyvirágot tűznek. Nagyberegen, Rafajnaújfaluban, Aknaszlatinán és Visken a leány már a komolyabb udvarlójának tekintett legény kalapja mellé tűzte a virágot, míg Nagydobronyban, meséli a 60 éves Hidi Margit, a hajadonok rozmaringgal ékesítették mátkájuk kalapját.

A hetvenes éveiben járó macsolai Biriki Sárika néni azonban úgy gondolja, hogy a húsvéti tojásnak pirosnak – az öröm színe – kell lennie.

– Úgy tartották a régiek, hogy a húsvét gazdag ünnep, mind hagyományokban, mind ételekben. Igaz, közben nagyot változott a világ, manapság már a hímesek közé odakerülnek a csokoládéból készültek, meg egy pár hrivnya is, de a húsvéti locsolóversmondás évszázadok óta fennmaradt. Így volt ez régen, így van ez ma is – hangsúlyozza a falu nótafáinak egyike.

Fedák Anita