Még a mögöttünk hagyott évszázad 60-as, 70-es éveit idézi a gondolat, amikor nem csak a szabolcsi almának örültek egész télen Kijevtől Moszkváig a népek, s főleg fellegekben szárnyaló elveikre és csodálatos eredményeikre büszke vezetőik. Az első melegebb nyár eleji napok után pedig már maguk is jöttek a ropogós cseresznyéért, földieperért stb.

De jöttek ám az idén is, meg sem várva az igazi tavaszt. Mind többen, mind gyakrabban. Nem a primőrért, nem a kárpátaljai gyümölcsök ízéért.

Egészen másféle ízük volt ezeknek a választások előtti utazgatásoknak.

Nem vitték a sajátságos ízeket, hanem hozták.

A minél több szavazat érdekében ígértek fűt-fát. Majd ők, igazán csak ők hozzák a befektetőket, a tőkét. Kifordítják sarkaiból a világot. Lesz itt jólét és Kánaán, szódavíz meg minden! Nem kell majd családjuktól elszakadniuk, magyarhonban vagy még messzebb kényszermunkát vállalni az életük teljében leledző férfiembereknek.

Még azzal is hitegették a jó népet, hogy közel az idő, nem lesznek kátyúk az utakon és megépül a tükörsima autópálya, az ötös közlekedési folyosó és Kárpátalja is bekapcsolódhat a nagy európai kereskedelmi körforgásba. Ha ideér a gyorsforgalmi út, sokkal könnyebb lesz itt az élet, majd meglátják. Lesz munka, kenyér, lángossütő, hétvégén strand meg bambi szívószállal.

Hisszük is, meg nem is, de várjuk a csodát. Úgy tűnik azonban, hogy az ígéretek és a beruházás is inkább késik, mint siet, s a türelmetlenebbekkel együtt keserű szájízzel és kényszeredetten próbálunk kievickélni abból a kátyúból, amiben nem csak a megye, de az ország is jócskán benne van.

Próbálkozgatunk, reménykedünk, pályázatokat írogatunk és ideig-óráig munkához is jut néhány ember, de hol van ez még attól a mézesmadzagtól, amit az orrunk előtt az elmúlt hónapokban elhúztak?

Megkockáztatom: nem csak a kampányidőszak alatt kellene "etetni" a jó népet, hogy ezek után már hű de jó lesz! Talán el kellene jönniük többször, máskor is erre, a csak ilyen alkalmakkor el nem felejtett vidékre. S nem csak a jó borok – mert ugye vodka még keletebbre is van bőven – és Kárpátaljára jellemző ételek, finom falatok miatt, hanem azért is, hogy valóban megismerjék az itt élő ember mentalitását és igazi gondjait. És tényleg segítsenek a felemelkedésükben.

Viszont néhány kárpátaljai falvacskát, kis ékszerdobozt ismerve, a fordítottja is érvényes és talán jó lenne, ha egyszer az "oroszlánok" is tanulnának az "egerektől". Például megtanulhatnák, hogy a gyorsforgalmi út vagy akármilyen más beruházás – az csak egy dolog. Míg megépül (ha egyáltalán megépül?), addig is élni kell valamiből.

Gyerekkorunkban gyakran kiabáltuk egymásnak: "Vótra a zsidó sem ád!". Ami esetünkben nagyjából azt jelentette, az üzletben senki nem hitte el, hogy otthon betetted a pénzt a zsebedbe, ha a pénztárnál nem tudtál fizetni.

Sokat, de ennyit mára sem változott a világ! Mert sajnos az ígéretekért ma sem adnak kenyeret a boltban, de még tíz deka "livernaját" sem.

Nigriny Szabolcs