| 2006. április 13., csütörtök |
Országos közéleti lap |
II. évfolyam, 54-55. (116-117.) szám |
 |
 |
 |
 |
 |
|
|
 |
A háziasszonyok többsége már hetekkel ezelőtt hozzálátott az ünnepi előkészületekhez. Ha megvan a sonka, s a hímesnek való tojások is a kamrában várják díszes "ruháikat", jöhet a sütés. »»
|
Törésvonalak kezdenek kirajzolódni az MDF-en belül: a párt elnöksége ajánlásként fogalmazta meg, hogy ne lépjenek vissza a jelöltek a Fidesz-KDNP javára, ám Gémesi György elnökségi tag tudomása szerint a negyvennégyből legkevesebb harmincöt jelölt másképp akar dönteni. A Fidesz pedig már nem is annyira az MDF-et, hanem közvetlenül a jelölteket és a fórumos szavazókat készül győzködni. »»
|
Újféle veszélyek leselkednek iskolás korú gyermekeinkre. Ma már nemcsak attól kell tartaniuk a szülőknek, hogy rossz társaságba kerül csemetéje. Sajnos, a kábítószerek is belopták magukat az iskolapadokba. »»
|
A közelgő két húsvét, az illatos füstölt sonka és egyéb ünnepi finomságok elsősorban a háziasszonyok, de a termelők figyelmét is a sertéshúsra irányítja ezekben a napokban. Ráadásul néhány hete kőkeményen bekavart a levesbe az Ukrajnával szemben foganatosított orosz húsimport-korlátozás. Ámbár a hazai kis- és középtermelőket sokkal inkább az izgatja, miért nincs még mindig látszatja a leköszönő kormány által ez év elején beígért támogatásoknak? A kérdést Ivan Paukkal, a munkácsi járási sertéstenyésztő Csapolc Kft. vezetőjével próbáltuk körüljárni. »»
|
Csakúgy, mint bármelyik világvárost, immár Kijevet is elárasztják a bevásárlóközpontok. 2006-ban a tervek szerint 11 új pláza nyitja meg kapuit a fővárosi bevásárlók előtt. Ami viszont aggasztó, hogy a magas bérleti díjak, a megfelelő munkaerő hiánya és a bürokrácia miatt egyelőre kevés a külföldi beruházó. »»
|
Az ukrán egészségügyi szolgáltatások színvonala messze áll a kívánalmaktól. Legtöbb kórházunk rosszul felszerelt, az orvosok és nővérek alulfizetettek és akkor még nem beszéltünk a vidéki családorvosok helyzetéről. Persze ezzel nem mondunk újat, de mégis... Iszonyú felelősség, rossz körülmények és 24 órás munkanap a sorsa minden vidéki családorvosnak, nem csoda, hogy mára nem vonzza a fiatalokat ez a hivatás. »»
|
Tizenhat évvel ezelőtt régi iskolatársak kis csoportja véletlenül találkozott a Beregszászi Művelődési Ház előtt... és szükségét érezték annak, hogy a jövőben rendszeresen találkozzanak. 1990. március 5-én 51 taggal megalakult a beregszászi nyugdíjasklub. Elnöknek Kerényi Gyulát választották. »»
|
Az Évgyűrűk előző számában már olvashatták az Ukrán Naturpatológiai Természetkutató Intézet korosodó hölgyeknek és uraknak ajánlott tanácsait. Most további részleteket közlünk az intézet kutatásaiból, melyek az élettartam meghosszabbítására irányulnak. »»
|
A 78 éves Patkós Imre évgyűrűkre osztva írta meg az igazi Kárpáti Igaz Szó nyugdíjas rovatába élete történéseit. A gyerekkorától kezdve az ungvári diákéveken át fejezetekbe szedett élettörténet valóban érdekes. A levélíró a saját elmondása szerint Erdélyi Bélának, a világhírű kárpátaljai festőművésznek is tanítványa volt. Terjedelmes élettörténetéből helyszűke miatt csak egy kiragadott részletet adunk közre. »»
|
|
|
 |
| Minden jog fenntartva © 2006 Kárpáti Igaz Szó |
|
 |