|
Sötét percek
Kirabolták a Domiont
Betörtek Ungvár legnagyobb filmszínházába. Az egyelőre ismeretlen elkövető az irodahelyiségeket vette célba, ahonnan egy fénymásolót és több mobiltelefont vitt el.
Mercedesszel mentek lopni
Már a záráshoz készülődtek az egyik ilosvai vendéglő alkalmazottai, amikor két fiatalember lépett be a helyiségbe. A két férfi rátámadt a pultosra, akit előbb jól megvertek, majd elvették a táskáját, amiben 8000 hrivnya, 3000 dollár, 200 euró és 10 000 forint készpénz volt. Mivel a rablótámadás elkövetői semmi mást nem vittek el, feltételezik, hogy tudomásuk volt a pultosnál lévő nagy összegű pénzről. Az elkövetőket, akik egy sötét színű Mercedesszel közlekedtek, keresik.
Feljelentette a fiát
Egy ungvári asszony a saját fia ellen tett feljelentést, mert az kirabolta őt. Az asszony sírva és fájó szívvel tette ugyan, de végül elment a rendőrségre, ahol elmondta, hogy a fia elrabolt tőle 300 hrivnyát és két, összesen négyezer dollár értékű bankkártyát. A fiút, aki eltűnt a pénzzel, keresik a rendőrök.
Holttest az árokban
Egy férfi holttestére bukkantak járókelők Taracközön az útszéli árokban. A helyszínelő rendőrök és a halottkém is megállapította, hogy az illető erőszakos halállal távozott az élők sorából. A gyilkosság tényét a kórbonctani vizsgálat is megerősítette. Ezek szerint a férfi a fejére mért ütésektől elszenvedett agyalapi sérülésekbe halt bele. A milícia dolgát nehezíti, hogy nemcsak a gyilkos kilétére kell fényt deríteni, hanem az áldozat személyazonosságát is meg kell állapítani.
Sorozatos betörések
Feltehetően egyazon tettes követte el egyetlen nap alatt azokat a betöréseket, melyeknek ungvári családok estek áldozatául. Az azonos elkövetőre utal, hogy a tettes valamennyi helyszínen ugyanazzal a módszerrel törte fel a bejárati ajtó zárját. A rabló az egyik lakásból ékszereket és mintegy hétezer hrivnya készpénzt, egy másik helyről pedig másfél ezer hrivnyát és szintén arany ékszereket vitt el. Az egyik lakásban nem talált pénzt, ezért onnan csak néhány értékes ruhadarabot lopott.
Csalóka ismerős
Egyik ismerőse ellen tett feljelentést egy 62 éves szürtei férfi. Elmondása szerint az alaposan becsapta őt. Szélhámos trükkel kicsalt tőle több mint ötezer eurót, valamint a megyeszékhelyen örökül kapott ingatlant is elorozta. Az ügyben megindult a nyomozás.
|