| 2006. április 4., kedd |
Országos közéleti lap |
II. évfolyam, 49. (111.) szám |
 |
 |
 |
 |
 |
|
|
 |
A hétvégi esőzések miatt nem csökkent a kárpátaljai folyókon, patakokon kialakult árhullám. Az áradásoknak már halálos áldozatai is vannak. A perecsenyi járási Poroskó közelében két gyereket sodort el a megduzzadt patak. A katasztrófa-elhárítási főosztály tájékoztatója szerint az ötéves kislány holttestét már megtalálták, de nyolcéves bátyja után még kutatnak. »»
|
Az elmúlt hét utolsó munkanapján ismét rengett a föld a Munkács melletti Kölcsényben (Kolcsino). A mérőműszerek a Richter-skála szerinti 2,5 fokos földmozgást regisztráltak. A mozgás epicentruma a település központjában volt. Egyes házak falai megrepedeztek, kilengtek a csillárok, a lakások vitrinjeiben összekoccantak az üveg- és porcelántárgyak. »»
|
A választási eredmények kiértékelése, a politológusok véleménye mindig tartogat érdekességeket. A megyei erőviszonyok elemzése, a közeljövő várható eseményeinek előrevetítése céljából Fegyir Sándor egyetemi előadót, választási szakértőt kifejezetten a kárpátaljai állapotokról kérdeztük. »»
|
Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Párt elnöksége a végleges választási eredmények ismeretében ezúton tájékoztatja tagságát és a választókat, hogy a 2006. évi helyhatósági választásokat tiszta, becsületes megmérettetésben az UMDP az alábbi eredményekkel zárta: »»
|
Az idei tanévben második kibocsátására készül a Munkácsi Szent István Katolikus Líceum, amely kereken öt éve nyitotta meg kapuit. A Latorca-parti város tanintézete nemrég új épületbe költözött, amelyet dr. Seregély István egri érsek, a magyarországi Katolikus Püspöki Konferencia elnöke szentelt fel. »»
|
A mezőgazdaságból élők esetenként valóban nincsenek könnyű helyzetben. A piac törvényeinek megfelelően, amikor a búza ára magas, gyenge a termés, amikor pedig megadja a kalász a szemet, akkor viszont az alacsony ár miatt nem érdemes eladni. »»
|
A hétvégén hazai pályán elszenvedett vereség gyakorlatilag végleg megpecsételte az FK Zakarpattya sorsát. Az országos élvonalbeli labdarúgó-bajnokság utolsó helyét már hónapok óta bérlő ungváriak jövőre ismét a másodosztályba kényszerülnek. »»
|
|
|
 |
| Minden jog fenntartva © 2006 Kárpáti Igaz Szó |
|
 |