2006. április 4., kedd Országos közéleti lap II. évfolyam, 49. (111.) szám
Hirdessen Ukrajna egyetlen országos magyar lapjában
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum Főszerkesztő
Kultúr-tár
Májusi randevú

A Kárpátalja–2006 kupáért kiírt, Perecsenyben megrendezett nemzetközi versenytánc-vetélkedőn győztes párok kapnak meghívást az Ungváron májusban sorra kerülő Uzhgorod open–2006 versenyre.

A nemzetközi megmérettetésre eddig 11 európai országból jeleztek részvételi szándékot. A hagyományoktól eltérően az idei találkozón a táncos párok élőzene mellett adják elő produkcióikat, amelyet egy a szlovákiai hangversenyzenekar szolgáltat majd.

Csukás István 70 éves

Április 2-án ünnepelte hetvenedik születésnapját Csukás István Kossuth- és József Attila-díjas költő, író, Süsü sárkány, Gombóc Artúr, Mirr Murr "atyja".

Kisújszálláson született, ahol apja keményen dolgozó, nehéz sorsú kovácsmester volt, műhelye kis házuk udvarán működött. Az elemi iskolát szülőfalujában végezte, első meghatározó élménye az olvasás megtanulása volt, amelyről ma is úgy gondolja, hogy ez a legnagyobb csoda.

Minden jog fenntartva © 2006 Kárpáti Igaz Szó