|
Eredmények?
Bizony ég, nem ezzel akartam kezdeni, no de, ha kiprovokálják... A KMKSZ elnöksége azt adja tudtul országnak-világnak, hogy: "A "KMKSZ" UMP a kárpátaljai helyhatósági választásokat a magyar közösség körében megnyerte." Erre mondhatnám: még egy ilyen győzelem, s már csak az elnökség marad. Micsoda diadal az, ha egy negyvenkétezres (42 000) valami még húszezer (20 000) embert sem tud mozgósítani, tehát, tagságának nagyobbik fele ellene van (s most ne tessék nekem a pártokkal jönni...).
Most én is mondhatnám azt, hogy az UMDSZ (nem elírás, a párt mögött ebben az esetben is szövetség áll) nagy választási győzelmet aratott, hisz egy olyan közösségtől, mely csak néhány éve van valójában jelen a közéletben, a közel 18 ezer voks több mint tiszteletreméltó, hogy Beregszásznak, számos nagy településnek mi adunk polgármestert, akár már tényleg minősíthető győzelemnek.
De.
Beszélhet-e győzelemről bármelyik magyar közösség akkor, amikor a két nagy együtt is csak a potenciális magyar szavazatok harmadát hozta?
Nem lenne korrektebb csak úgy csendesen, legalább magunknak bevallani: valahol, valami nem jól működik, valahol hibát vétettünk?!
Ha a két magyar pártra vagy hetvenezren szavaztak volna (szinte mindegy, milyen megoszlásban), akkor esetleg beszélhetnénk győzelemről.
De így...
Így legfeljebb, ha a számokat fetisizálják, vivátozhat a KMKSZ elnöksége. A tények súlya alatt inkább be kellene vallania (legalább beismernie), csúfos vereséget szenvedett, s ez még nem is lenne baj, a gond ott van, hogy vele együtt mi mindannyian vesztettünk.
A legkönnyebb a dolgokat megmagyarázni. Az adatok sokaságából mindenki kihalászhat olyat, mely az ő igazságát igazolja. Sokkal nehezebb beismerni a hibákat, tévedéseket, a hiú, alaptalan álmodozások butaságát.
Csakhogy e nélkül még évek múlva is legfeljebb a bizonyítványt magyarázhatjuk.
Talán (sőt biztos) eljött az ideje annak, hogy szembesüljünk a valósággal, és levonjuk a logikus következtetéseket.
S még ez is kevés.
Az így szerzett ismeretek tudatában megfelelő döntéseket kell(ene) hozni.
Tudunk-e?
Na, az erre adott válasznak van igazán súlya, jelentősége.
Ezért nehéz.
Horváth Sándor
|